Új mintavételi pontjaink: Budapest, IX. kerület Közraktár u. 20/a. (H-P 7h-17h és Szo 8h-12h) vagy Budapest, II. kerület Törökvész út 33-37. (H-P 7h-15h) Időpont egyeztetés céljából hívja a +36707996794 telefonszámot (8h és 16h között). Online időpont foglalás: https://portal.neumannlabs.com/book
Főoldal / Hírek a megelőzésről / Megjelölve: szentesi éva
Szűrés címkék szerint:

Később elolvasom "szentesi éva"

Szentesi Éva: Betegnek lenni sokkal drágább mulatság

Szentesi Éva: Betegnek lenni sokkal drágább mulatság

Bár a felnőtt nők többsége komolyan veszi az egészségügyi szűréseket, így például a kenetcitológiát, és rendszeresen jár ellenőrzésre nőgyógyászához, a HPV szűrés fontosságát már kevésbé ismeri - derült ki a Szentesi Éva Ne stresszelj! rákedukációs Facebook csoportjában végzett, nem reprezentatív felmérésből. A csaknem 170 nő részvételével zajlott kutatás szerint még a rendszeresen vizsgálatokra járó, tájékozott nők nagy része sem végez HPV-szűrést.

Milyen gyakran jártok rákszűrésre? A rákszűréssel egy időben ajánlanak-e nektek, vagy ti kértek-e HPV szűrést is? Végeztetek már otthon HPV szűrést? Tudjátok-e, miért fontos mindkét szűrést kérni? – ezeket a kérdéseket tette fel követőinek a népszerű író, rákellenes aktivista rákedukációs Facebook csoportjában, és a várakozásokkal ellentétes, meglepő végeredmény született.

Noha a megkérdezett nők döntő többsége (144 fő) évente jár szűrésre, csak 23 százalékuknak ajánl a nőgyógyásza HPV-tesztet. 8 nő azt mesélte, nekik csupán azért volt lehetőségük elvégezni a vizsgálatot, mert ők maguk kérték az orvosuktól. Pedig ennél jóval többen, a kérdőívben résztvevő nők csaknem 70 százaléka (117 fő) tisztában van azzal, hogy miért annyira fontos mindkét szűrővizsgálat.

„Az, hogy a HPV szűrés fontosságát kevesebben ismerik, azért van, mert eléggé kevés helyen hívják fel a figyelmet erre. Abban hiszek, hogy az edukálás a rák ellen való harc fő kulcsa, és akkor eredményes, ha minél több fórumon, hatékonyan elmondjuk, körbejárjuk, ismertetjük az adott daganat jeleit, diagnosztikai módszereit. A Facebook csoportomban is erre szeretnék hangsúlyt fektetni. Mert persze, mondhatjuk, hogy a szűrés drága mulatság, de betegnek lenni sokkal, de sokkal drágább, higgye el nekem mindenki” – fejtette ki Szentesi, az Easy HPV Test otthon elvégezhető önmintavevő kampányarca.

Éva huszonnyolc évesen hallotta először a diagnózist: méhnyakrákos. És meglepődött. Akkor és ott nemcsak az élete változott meg, hanem a viszonyrendszere: a testéhez, a családjához, a munkához, a szerelemhez, az egészséghez és a kommunikációhoz. Most harmincnégy éves, kétszer győzte le a méhnyakrákot, négy éve tünetmentes. Azért beszél a betegségről, mert amióta nyilvános vall őszintén a történetéről, számtalan kérdés, kérés érkezett hozzá a rákot érintő, legkülönbözőbb témákkal kapcsolatban. Az elmúlt években rengeteget írt és ír a mai napig gyógyulásról, prevencióról, rehabilitációról és számtalan előadáson, illetve kerekasztal-beszélgetésen vesz részt. Most ezt, az eddig úgymond háttérben végzett munkát szeretné a Facebookon alakult csoportban rendszerezni.

Citológia vs. HPV-teszt

A hagyományos nőgyógyászati rákszűrés során a nőgyógyász által levett citológiai mintát értékelik, a vizsgálat célja a rákosan elváltozott sejtek felkutatása, illetve a rákmegelőző állapot korai jeleinek felismerése. A vizsgálat ugyanakkor nem terjed ki arra, hogy a minta tulajdonosa hordozza-e a HPV-t, vagy sem. A citológiai vizsgálat gyengéje, hogy az érzékenysége nem túl magas (az áttéteket képző rákoknak csak a hetven százalékát szűri ki), ami azt jelenti, hogy az eredmény jelentős százalékban álnegatív is lehet.

Az elmúlt évek kutatásai szerint a kenetcitológiai vizsgálatnál érzékenyebb a HPV-vizsgálaton alapuló szűrés a méhnyakrák felderítésében, ezért a legújabb szakmai ajánlások már ezt helyezik az egyik elsődleges helyre a szűrési sorrendben. HPV mintavételre eddig csak nőgyógyászati vizsgálat részeként volt lehetőség, mostantól azonban már elérhető önmintavételi teszt alkalmazásával is. Az Easy HPV Test arra hívja fel a figyelmet, hogy a páciens hordozza-e a méhnyakrák szempontjából magas rizikócsoportba sorolt HPV-típusok valamelyikét.




Szentesi Éva: Amiről még nem beszéltem eleget - önmagunkat nehéz legyőzni, nem a rákot

Szentesi Éva: Amiről még nem beszéltem eleget - önmagunkat nehéz legyőzni, nem a rákot

A cikksorozatunk előző két részében (itt és itt olvashatók) arról meséltem, hogyan küzdöttem a betegségem alatt, amíg eljutottam az azóta is stabil negatív eredményemig. Most pedig, mivel megígértem, azt írom meg, hogyan tűnt el a tumor a szervezetemből. Viszont arról nagyon nehéz beszélni, mitől gyógyul meg egy ember. Szentesi Éva írása.

Nem hiszek a csodákban, nem hiszek a szerencsében sem - bár ez utóbbiban lehet, cáfolni fogtok engem, hiszen végtére is az, hogy itt vagyok, lehet a szerencse műve, mert orvosi szemszögből nem volt rá sok esély. Nem hiszek abban sem, hogy egyetlen egy gyógymód létezik, és úgy vélem, csodaszerek sincsenek. Viszont van kőkemény kitartás, minden hegyet megmozgatás, összetartó család bevonása és kibírni a felfoghatatlant, valamint a lehetetlent. Összeszorított fogakkal, vagy üvöltve. 

Minden hegyet megmozgattunk. Meg sem fordult a fejemben, hogy ne fogadjam el az orvosok által felajánlott kezeléseket. Persze, lehet vitatkozni a kemoterápia és a sugárkezelések létjogosultságáról, pontosan tudom én is, hogy méreg, de az orvostudományban jelenleg nincs hatékonyabb gyógymód például egy agresszív, már kialakult daganattal szemben.

Viszont azt gondolom, ez nem elég. A gyógyuláshoz kell még valami más is! 

Akkor találkoztam a rák valódi arcával, amikor az már komoly fájdalommal járt. Akkor tudatosult bennem először, mit is jelent tulajdonképp ez a betegség, és hogy ebbe bizony bele is halhatok.

Éppen a harmincadik születésnapomra készülődtünk, már alig bírtam járni a fájdalomtól, de valahogy elvonszoltam magam az étterembe, ahova a kedvenc bárzongoristámat hívták a barátaim meglepetésként. Sosem felejtem el azt a születésnapomat. Látni a családod, az akkori, éppen bimbózó szerelmed és a szeretetett barátaid szemében a gondolatot: ez az utolsó születésnap, nincs remény.

Akkor szembesültem azzal, hogy lehet, nem élem túl, és rettegni kezdtem ettől a gondolattól. Egészen addig megtagadtam, hogy bármilyen más segítséget kérjek az orvosi protokollon kívül. Nem hittem abban, hogy a lelkemet is gyógyítani kell, hogy vannak feloldatlan problémák, amik szintén képesek lehetnek akár ennyire agresszív sejtburjánzást okozni. Egész egyszerűen elutasítottam még csak a felvetést is. 

Az orvosom az első nagy operációmnál azt mondta: „Én addig vágom, amíg a tested engedi, és addig adom a kezelést, amíg a szervezeted bírja. De ha te nem keresed meg, honnan jön, akkor egyszer csak elfogynak az én eszközeim is, és nem lesz már mit vágni.” 

Visszagondoltam akkor erre a mondatára. 

És annyira félni kezdtem a haláltól, hogy elkezdtem minden követ megmozgatni. 

Viszont míg eljutottam ezen felismerésig, olyan állapotba kerültem, hogy már járni sem tudtam. Felkerestem egy terapeutát, akihez már akkoriban olyan hosszú sor állt, hogy két hónap múlva tudott volna csak időpontot adni. Könyörögni kezdtem: nekem nincs időm, nekem most van szükségem rá, muszáj, hogy eljöjjön, mert járni sem bírok, és nincs két hónapom, igazából egy hetem sincs. Csak napjaim vannak, tudom, érzem. 

Amikor ott feküdtem a kanapémon, a vörös nagy plédemen, ami olyan puha volt, mint a bársony, és elkezdtük a kezelést, még akkor is úgy gondoltam, nem hiszek ebben. Egész egyszerűen nem hittem, hogy ami nem kézzel fogható, és szabad szemmel nem látható (tehát nem egy méreg, ami befolyik a vénákon keresztül, és megöli a tumort), annak van hatása. De a terapeuta megnyugtatott, hogy ebben nem kell hinni, attól függetlenül is működik. 

Soha életemben nem bőgtem úgy, mint abban a két órában. Emlékek, traumák, görcsök sora jelent meg előttem. Olyanoké, amikről azt hittem, már rég elfelejtettem. És úgy ömlött a könnyem egy tökéletesen vadidegen nő előtt, hogy magam sem hittem el. Oda jutottam el ezen az utazáson, arra döbbentem rá, hogy múltbéli traumáim a nőiségemmel kapcsolatos problémákat eredményeztek. Egyszerűbben megfogalmazva: nem láttam magam nőként, nem tudtam értelmezni ezt a funkciómat, nem akartam gyereket, mert attól rettegtem, hogy nem lehetek jó anyja, és nem szerettem azt a képet, amit a tükörben láttam. Súlyos páncélt növesztettem, olyan súlyút, hogy a valódi problémákat szinte lehetetlen volt észrevenni alatta. És melyik részem betegedett meg? A méhem. Az a szervem, amelyen keresztül megélhettem volna az anyaságot.

Természetesen egy alkalom nem volt elegendő, utána még többször terápiáztam, közben közeledtünk a kemó és a sugár végéhez is. A testem tökéletesen leharcolttá vált. Egy csatatér színhelyévé változott, amin véres ütközetek zajlottak. Kívül és belül hegek, kivett szervek, összenövések, belső hegesedések, nem csak a testemen, a lelkemen is. De sikerült a legmélyebb pontról is visszajönnöm, hála a csodának és a szerencsének, bár én inkább kitartó munkának nevezném. 

Nagyon hosszú utat járok be a teljes gyógyulás felé azóta is. Mert nem hiszek abban, hogy ezt a munkát abba lehet hagyni. 

Azt sem hiszem, hogy mindez sikerült volna orvosi segítség nélkül. A már kialakult betegséget nem tudtam volna eltűntetni terápiával. De tulajdonképp ezt honnan is tudhatnám? Hiszen kizárólag ezt, önmagában, nem próbáltam. Azóta is folyamatosan figyelem magam, a reakcióimat, az állapotomat, és ha rosszabbul vagyok, újra elmegyek és nem félek segítséget kérni, vagy szembenézni a démonjaimmal. 

Azt gondolom, önmagunkat nehéz feladat legyőzni, nem a rákot. 

Az a nagy kérdés, képesek vagyunk-e leülni és szembenézni önmagunkkal, a lecsupaszított valónkkal, és képesek vagyunk-e elfogadni a halálnak a tényét. Az pedig, hogy anyám és a családom többi tagja, valamint a barátaim ezen az úton mindvégig velem voltak, irtózatosan sokat jelentett, mert nélkülük nem sikerült volna. 

Szóval továbbra is azt mondom, hogy nem létezik csoda, nincsen egzakt válaszom a rákból való gyógyulás receptjére. Mert borzasztóan sok részleten múlik. Például, hogy a szervezet kibírja-e a kezeléseket, hogy képesek vagyunk-e bevállalni a terápiákat (nem csak az orvosit, hanem a lelkit is), hogy van-e mellettünk szerető- és támogató közeg, hogy elég-e a pénzünk, amíg ne adj isten nem tudunk dolgozni, hogy jó orvost kapunk-e, valamint, hogy szembe tudunk-e nézni önmagunkkal és a halállal. De az a terápia és az az orvos, ami és aki nekem jó volt, nem biztos, hogy jó lesz a másiknak is, mert mindenkinek egyéni az útja!

Hiszen minden tumor más természetű, annyiféle, ahányféle az ember. Nem lehet összehasonlítani. 

Sokan azt gondolják, hogy a negatív diagnózis után már semmi dolga nincs egy volt rákbetegnek. Szépen hátra dőlhet, mehet vissza élni, és lóbálhatja a lábát a Balatonba vagy a tengerbe (kinek mi, ugye). De hogy ez tényleg így van-e, arról a cikksorozatunk záró részében fogok nektek mesélni.

Szentesi Éva

*

Ma már otthon is elvégezhetjük

Szerencsére napjainkban már létezik a hagyományos citológiánál sokkal jobb megoldás: ilyen például a Neumann Labs Easy HPV Test-je, amellyel kényelmesen, orvosi beavatkozás nélkül győződhetünk meg arról, hogy hordozzuk-e valamelyik HPV vírust. Az 1998 óta Humán papillómavírus-diagnosztikával foglalkozó Neumann Diagnostics több mint 6 ezer magyar nőt bevonó klinikai vizsgálat során bizonyította kétlépcsős, részben otthon is elvégezhető eljárásának hatékonyságát.

A Neumann Labs Easy HPV Test használata kifejezetten egyszerű, gyors és kényelmetlenségtől mentes, leginkább egy tampon felhelyezéséhez hasonló. Az otthon levett minta vizsgálata professzionális körülmények között, laboratóriumban történik, és alkalmas az összes ismert magas kockázatú vírus jelenlétének kimutatására. Ennél hatékonyabb teszt ma nem létezik. Az eredmény postán érkezik, pozitív minta esetén pedig javasolt nőgyógyászhoz fordulni, hogy második lépcsőben, a cég biomarker tesztjének elvégzésével szinte 100 százalékos biztonsággal megállapítsák a méhnyakrák kockázatát.

*

Az Easy HPV Test weboldalán további nők mesélték el őszintén gyógyulástörténetüket, amelyeket ide kattintva elolvashatsz.




Szentesi Éva: Anyámat behívták a kórházba és közölték vele, maximum egy hónap. Semmit nem lehet tenni.

Szentesi Éva: Anyámat behívták a kórházba és közölték vele, maximum egy hónap. Semmit nem lehet tenni.

Szentesi Éva ráktúlélő, író és aktivista első cikkét itt olvashattátok. Most elmeséli történetének legmélyebb bugyrait. Ezek az állomások nem vidámak, nem púdereltek – de erről nem is lehet lányregényesen beszélni. 

Szentesi rákedukációs Facebook csoportjához itt csatlakozhatsz!

*

Nem tudom, lehet-e zsigeri részletességgel mesélni arról, ami egy méhnyakrákos nővel történik a diagnózisa után. Annyit mondhatok, nem leányálom. De gondolom, ezt sejtitek. Leginkább a pokolhoz tudnám hasonlítani. Azonban mindent túl lehet élni, legfeljebb a lelkünk kis darabja marad ott, ahonnan jövünk. 

A diagnózisom után az első dolgom volt, hogy a lehető legjobb orvoshoz kerüljek. A doktor adott volt, mert akihez irányítottak az SZTK-ból, ahhoz járt az egyik legjobb barátnőm is, aki másnap el is kísért a kórházba. Az orvos megvizsgált, és azonnal elrendelte a további, műtéthez szükséges vizsgálatokat, mert látta, mennyire súlyos a helyzet. Két nap múlva kiderült, nem vagyok műthető, mert a tumor áttétet képzett a vastagbélre, és úgy terjeszkedett, hogy nem lehet vágni. Elő kellett kezelnünk kemóval, amire gyakorlatilag azonnal igent mondtam, és kértem, hogy amint lehet, vágjunk bele!

Igazából nem féltem, és nem gondolkodtam azon, milyen mellékhatásai lesznek egy ilyen terápiának. Addigra már annyira kifutottunk az időből, annyira sok elvesztegetett hónap telt el, hogy nem nagyon ajánlottak más opciót a gyógyulás felé vezető utamhoz. Így nem gondolkodtam, cselekedtem. Azt éreztem, most azonnal kell tennem valamit, nem ülhetek tovább ölbe tett kézzel. 

Amikor a terápia elkezdődött, még iszonyat makacsul ragaszkodtam a régi életemhez. Bár fenekestül felfordult minden, nem akartam ezt tudomásul venni. Úgy éreztem, ez csak egy kis influenza, könnyen legyűröm, nem lesz bajom. Eszembe sem jutott, hogy meghalhatok, mintha nem is egy kórházban feküdtem volna, ahol erős mérgekkel kezelnek. A hajam kihullását sem fogtam fel. Beszereztem csuda parókákat. Egyik nap szőke voltam, másik nap vörös, harmadik nap derékig érő hajú. Élveztem, hogy végre hosszú hajam van, mert tizenévesen rövidre vágattam, és a betegségig nem is növesztettem meg. 

Az első kemóról dolgozni mentem, majd csodálkoztam, hogy nem érzem jól magam. Nem értettem meg a helyzetem súlyosságát. Ahogy haladtunk előre az időben, úgy jöttek ki egyre jobban a tünetek, és már nem volt igazán lehetőségem arra, hogy letagadjam a betegségem. A testem féléves kezelés után alkalmassá vált a műtétre, és örültem, hogy a kemó megtette hatását. Vártam a műtétem időpontját.

Emlékszem, hogyan vizsgáltam az operáció reggelén a még ép hasamat, búcsút akartam venni tőle, mert tudtam, ha felébredek, már semmi nem lesz többé ugyanolyan. 

Hatórás, komplikált műtétet vezetett le az orvosom. Minden kolléga arra figyelmeztette, varrjon össze, mert ezt nem lehet kioperálni. A tumor rátekeredett a bal oldali, lábamba futó ütőerembe, elérte a hólyagot és a beleket. Nagy esély volt arra, hogy lebénulok. Az orvosom később úgy mesélte, hogy vett egy nagy levegőt, és eldöntötte, ebbe márpedig belevág. Legfeljebb béna leszek a fél oldalamra, de akkor is élni fogok. Aztán amikor tartotta az eremet a kezében, és hámozta le róla a tumort, nem hitte el, hogy ez megtörténik. De végül sikerrel járt, és nem bénultam le. 

Emlékszem arra a pillanatra, amikor felébredtem az intenzíven. Anyámat pillantottam meg először, aztán a húgomat. Mosolyogtak. A mosoly volt a legjobb jel, tudtam, hogy rendben vagyok, hogy sikerült. Járulékos veszteségekkel ugyan, de minden tumort kioperáltak a szervezetemből. Aztán bejött az orvosom és megpuszilt, majd azt mondta, most rajtam a sor. Két hét múlva már kezembe is kaptam a tökéletesen negatív PET CT eredményt – azonban, ha bárki azt hinné (mert én is így voltam vele), hogy ez a történet ezzel itt le is zárult és következett a boldog élet, téved, mert a történetem fél év múlva újra folytatódott. Csakhogy már egy sokkal agresszívabb, tökéletesen operálhatatlan daganattal. 

De ezek előtt, még októberben volt egy uréter műtétem. (Az uréter vezeti a veséből a vizeletet, azonban a húgyvezeték a műtétnél megsérült). Meg kellett operálni, mert kellemetlen vizeletszivárgást eredményezett, emiatt pedig nem vállalhattam be a sugárterápiát utókezelésként, hiszen a lehegesedett területet nem lehet műteni. Döntenem kellett: vagy egy életen át pelenkában járok, vagy kockáztatok, lemondom az utókezelést, és még egy plusz operációt is bevállalok, ami ugyanúgy a hasterület felvágását jelentette. Ehhez persze el kellett telnie öt hónapnak a nagy műtét után. Nyugodt voltam, mert a három hónapos vizsgálatom szintén negatív volt. Az uréter műtét sikerült, és a szövettan szintúgy negatív lett. Ott álltam október végén egy negatív lelettel, és nem gondoltam volna, hogy egy hónappal később megismerem majd a rák igazi arcát. 

A tumor egy hónap alatt nyolc centit nőtt. Rátekeredett a bal csípőmben az idegekre és az erekre. Semmilyen módon nem volt operálható. Anyámat behívták a kórházba és közölték vele: ez maximum még egy hónap. Semmit nem lehet tenni. Annyira agresszív a tumor. 

Anyám nem engedte, hogy ezt elmondják nekem, csupán egyetlen esélyt kért, egy legutolsó szalmaszálat, amibe kapaszkodhatunk. A legerősebb kemoterápiák közül írták fel a kezelést – 28 adag sugárkezelés mellé. Azt mondta az orvos, ha az első fél órában nem érződik változás, legalább a fájdalom csökkenése, akkor nincs remény. Emlékszem, kiabáltam anyámnak a kórteremből úgy, hogy semmit nem tudtam az egészről: „Anya, anya nézd, egyenesedik ki a lábam, és már nem is fáj annyira! (Korábban nem tudtam kiegyenesíteni, mert a tumor összerántotta.) Anyám pedig kiment bőgni, és kifújta magát. Tudta, hogy ez mit jelent. 

De a legmélyebb állomások még csak ezután jöttek. A fájdalomcsillapítók szétbombázták a gyomromat. A kemó és a sugár teljesen lecsupaszította rólam az emberi mivoltomat. Bár hatásosnak mutatkoztak, valójában versenyben voltunk az idővel. Ki ér oda hamarabb a végére? A rák vagy én? Azaz ki hal bele előbb a kezelésekbe: a tumor vagy a szervezetem? Olyan nyomorúságosan lecsupaszodtam, hogy szinte már csak a lélek járt vissza hálni belém. A kopaszságom a legkevesebb volt, amivel újra szembesülnöm kellett. Ebben az állapotban sem járni, sem ülni, sem feküdni nem tudtam. Ahhoz is segítség kellett, hogy kimenjek a mosdóba. Kerekesszékkel toltak a kezelésekre, és csak egy bizonyos meditatív zenére voltam képes olyan állapotba kerülni (köze nem volt az alváshoz), hogy legalább valamennyit pihenjek a nap adott szakában. Nem sok maradt meg azokból a hónapokból. Napról napra éltünk. Nem számoltuk az időt, nem néztük az órát. Örültünk minden egyes újabb reggelnek, hogy ezt is túléltük. Szinte felfoghatatlan volt a fájdalom, amiben léteztem.

Anyám minden nap megfőzött egy kiló kamillát, és abban feküdtem órákat, olyankor jobb volt. De a halál ott ólálkodott körülöttünk, és ezt mi pontosan tudtuk, még úgy is, hogy nem ismertem a pontos állapotomat. Egyik éjjel egyedül maradtam. Bőgve írtam bele a telefonomba a félelmeimet, azt, hogy rettegek a haláltól, hogy úgy érzem, kénytelen vagyok elfogadni azt, ennek az életnek a harmincadik évében vége lesz. Olyan nagy megnyugvást jelentett szembenézni a félelmemmel, hogy másnap úgy döntöttem, megszervezem a temetésem. Végül azonban semmilyen temetésre nem került sor. Mert a következő hónapban olyan gyorsan gyógyulásnak indult a szervezetem, hogy azt senki nem hitte el. Soha, de soha nem fogom elfelejteni azt az érzést, amikor felhívott az orvosom azzal, hogy tökéletesen eltűnt a tumor a szervezetemből. Soha életemben nem voltam annyira boldog!

A következő cikkemben azt is elmesélem, melyek voltak azok az utak, amik segítettek rajtam a legborzalmasabb helyzetekben.

Szentesi Éva

*

Ma már otthon is elvégezhetjük

Szerencsére napjainkban már létezik a hagyományos citológiánál sokkal jobb megoldás: ilyen például a Neumann Labs Easy HPV Test-je, amellyel kényelmesen, orvosi beavatkozás nélkül győződhetünk meg arról, hogy hordozzuk-e valamelyik HPV vírust. Az 1998 óta Humán papillómavírus-diagnosztikával foglalkozó Neumann Diagnostics több mint 6 ezer magyar nőt bevonó klinikai vizsgálat során bizonyította kétlépcsős, részben otthon is elvégezhető eljárásának hatékonyságát.

A Neumann Labs Easy HPV Test használata kifejezetten egyszerű, gyors és kényelmetlenségtől mentes, leginkább egy tampon felhelyezéséhez hasonló. Az otthon levett minta vizsgálata professzionális körülmények között, laboratóriumban történik, és alkalmas az összes ismert magas kockázatú vírus jelenlétének kimutatására. Ennél hatékonyabb teszt ma nem létezik. Az eredmény postán érkezik, pozitív minta esetén pedig javasolt nőgyógyászhoz fordulni, hogy második lépcsőben, a cég biomarker tesztjének elvégzésével szinte 100 százalékos biztonsággal megállapítsák a méhnyakrák kockázatát.

*

Az Easy HPV Test weboldalán további nők mesélték el őszintén gyógyulástörténetüket, amelyeket ide kattintva elolvashatsz.