Főoldal / Hírek a megelőzésről / Megjelölve: méhnyakrák
Szűrés címkék szerint:

Később elolvasom "méhnyakrák"

Viktória: Vége volt az életemnek, járkáltam, mint egy ketrecbe zárt vadállat

Viktória: Vége volt az életemnek, járkáltam, mint egy ketrecbe zárt vadállat

A 44 éves nő túl van 25 sugárkezelésen, egy méhnyakrákon és egy nagy műtéten. Az operációja előtt, a kórházi szobájából integett át a kisfiának, aki éppen akkor egy másik kórházban feküdt, mert az édesanyjával történtek a gyermeket is megviselték. Viki minden tragédia ellenére szerencsésnek tartja magát.

„Sokkolt, nem is tudom leírni azt az érzést. Nem is akartam tudomásul venni. Szinte hisztérikusan, de tényleg hisztérikusan mondtam azt, hogy rákos vagyok. Ami után mindenki persze ledöbbent, mély csönd volt, és szinte csak a saját levegővételemet hallottam, ahogy fújtattam és járkáltam, mint egy ketrecbe zárt vadállat” – emlékezett vissza a történtekre az édesanya.

Viktóriának semmilyen tünete, elváltozása, panasza nem volt soha. 2017 februárjában, egy pánikrohamot követően döbbent rá, ideje jobban odafigyelnie magára, és például elmennie – a többi közt – rákszűrésre. A szövettani eredménye rögtön HPV-vírust igazolt, amiről akkor még semmit nem tudott.

„Nem is gondoltam volna, hogy nekem bármi ilyesmim lehetne. A doktor úr felhívott egy hét után, hogy a makroszkópos szövettanom nagyon rossz eredményt hozott, és hogy méhnyakrákom van. Hát, itt volt az első lefagyásom, ami sokkolt. Megsemmisültem, vége volt az életemnek. A kisfiamnál, miután megtudta, hogy mi a bajom, 5 és fél éves volt ekkor, kiderült, a stressz által előjöhetett a cukorbetegség.”

A műtétjét megelőzően Viki két hétig volt bent a kisfiánál a kórházban, onnan ment át a saját operációjára. A két kórház olyan közel volt egymáshoz, hogy – képletesen – át tudtak integetni egymás kórtermébe. Az asszony minden rossz ellenére ma már úgy látja, nagyon szerencsés embernek mondhatja magát. Mert még időben kiderült a betegsége.

„Hogyha valaki időben eljut, és betartja azokat a szabályokat, amiket az orvosok mondanak, akkor úgy gondolom, hogy a betegség legyőzhető. Én akkor sajnos még nem tudtam, hogy van egy otthoni, önmintavételi HPV-teszt, ami a HPV-vírust kimutatja. Ezt nagyon sajnálom. Az én esetemből tanulva, nagyon sokan, a barátnőim, illetve a szomszédaim közül is elmentek szűrésekre. A mostani fiatal lányoknak az, hogy a HPV-szűrést otthon el tudják végezni, egy borzasztó nagy segítség, és életmentő is lehet. Mindenkinek kell, hogy legyen otthon egy ilyen HPV-teszt, amivel megmentheti a gyermeke vagy a saját életét.”

Az, hogy korábban nem ment el szűrésre, nem volt annyira tudatos és önfigyelő, ráébresztette, most kapott egy esélyt, hogy mindent bepótoljon. „Ezzel nem állt meg az élet. Minden nap egy új ajándék, és ennél már csak szebb lesz minden.”

Korábbi cikkeinkben további nők mesélték el őszintén gyógyulástörténetüket, a személyes vallomásokat ide kattintva elolvashatja.

Ma már otthon is elvégezhetjük

Szerencsére napjainkban már létezik a hagyományos citológiánál sokkal jobb megoldás: ilyen például a Neumann Labs Easy HPV Test-je, amellyel kényelmesen, orvosi beavatkozás nélkül győződhetünk meg arról, hogy hordozzuk-e valamelyik vírust. Az 1998 óta Humán papillómavírus-diagnosztikával foglalkozó Neumann Diagnostics több mint 6 ezer magyar nőt bevonó klinikai vizsgálat során bizonyította kétlépcsős, részben otthon is elvégezhető eljárásának hatékonyságát. A Neumann Labs Easy HPV Test használata kifejezetten egyszerű, gyors és kényelmetlenségtől, illetve fájdalomtól mentes, leginkább egy tampon felhelyezéséhez hasonló. Az otthon levett minta vizsgálata professzionális körülmények között, laboratóriumban történik, és alkalmas az összes ismert magas kockázatú vírus jelenlétének kimutatására. Ennél hatékonyabb teszt ma nem létezik. Az eredmény postán érkezik, pozitív minta esetén pedig javasolt nőgyógyászhoz fordulni, hogy második lépcsőben, a cég biomarker tesztjének elvégzésével szinte 100 százalékos biztonsággal megállapítsák a méhnyakrák kockázatát.




EASY HPV TEST: Mi történik a mintámmal a laboratóriumban?

EASY HPV TEST: Mi történik a mintámmal a laboratóriumban?

Forradalmi előrelépést jelent a méhnyakrák megelőzésében a Neumann Diagnostics magyar fejlesztésű, részben otthon is elvégezhető HPV-tesztje, amely megbízhatóan és idejekorán azonosítja a méhnyakrák kialakulása szempontjából magas kockázatú Humán papillómavírus (HPV) jelenlétét a hüvely, méhnyak területén. Ez azért fontos, mert bizonyított, hogy a méhnyakrák kialakulását szinte minden esetben a HPV vírus okozza hosszú évek alatt.

A nyugodt, kényelmes, otthoni körülmények között is levehető hüvelyváladék minta postai úton kerül a laboratórium szakembereihez. Arról, hogy pontosan mi történik ezután, dr. Benczik Mártát, a SYNLAB Budapest Diagnosztikai Központ, Genoid Molekuláris Diagnosztikai Laboratóriumának szakmai igazgatóját kérdeztük.

Ha az ember megvásárolja az EASY HPV TEST-et, és a használati útmutatónak megfelelően levette a mintát, mit kell tennie?

A mintát a laboratóriumba kell juttatnia postai úton, vagy be kell vinnie a SYNLAB valamelyik magánvérvételi helyére (www.synlab.hu, kizárólag a magánvérvételi hely nyitvatartási idejében – szerk.), az EASY HPV GYŰJTŐDOBOZ felirattal ellátott dobozba, amelyből országosan már több mint 50 található, innen hetente többször elszállítják a mintákat laboratóriumunkba.

Mi történik a laboratóriumban?

Először is azonosítjuk a mintát a mintavételi eszközön található egyedi vonalkóddal, ami aztán végigkíséri azt a teljes feldolgozási folyamat során.

A mintát automaták segítségével, a legmodernebb molekuláris módszerrel vizsgáljuk. 14-féle, a méhnyakrák szempontjából magas kockázatot jelentő HPV vírustípust keresünk. Az ún. CONFIDENCE HPV-X teszt segítségével rendkívüli pontossággal mutatjuk ki ezeknek a kockázatos típusoknak a DNS-ét, vagyis örökítő anyagát. Ez a teszt a méhnyakrákot leggyakrabban okozó 7 típust - HPV16, 18, 31, 33, 45, 52 és 58-ast - önállóan, 7 további kockázatos HPV-típust pedig csoportban mutat ki. De persze az, ha valaki fertőzött, még nem jelenti azt, hogy méhnyakrákja van, mert a HPV fertőzés nem betegség önmagában, hanem kockázati tényező.

Szennyeződhet, sérülhet-e a minta a laboratóriumba jutás vagy a vizsgálat során annyira, hogy téves eredmény szülessen? 

Szigorú minőségbiztosítási rendszert működtetünk. Amennyiben sérült csomagolásban érkezik a minta, azt azonnal jelezzük a megrendelő felé, a laboratóriumi munka során pedig garanciát vállalunk arra, hogy ott semmiképpen nem szennyeződhet. A vizsgálati eredmény helyességének ellenőrzésére számos kontrollpontot építettünk be a folyamatainkba, amelyeket automatizált algoritmus értékel. Ellenőrzi például, hogy kellő mennyiségű sejt állt-e rendelkezésre a mintában, és az egyes vizsgálati fázisok eredménye megfelel-e az előírt standardoknak. Ezek a kontrollpontok az önmintavétel során lehetséges hibákat is kiszűrik. Ilyen eset nagyon ritka ugyan, de előfordulhat, a teszt ekkor nem ad értékelhető eredményt, és a mintavételt meg kell ismételni. Azaz gyakorlatilag kizárt, hogy valaki - mint egy rossz filmben - téves HPV-eredményt kapjon pusztán azért, mert a feldolgozás során valami történt a mintával.

Ezek szerint a saját magunk által levett minta ugyanolyan megbízható, mint a nőgyógyászati rákszűrés?

Az elmúlt évek kutatásai és a legújabb szakmai ajánlások már a kenetcitológiai vizsgálatnál érzékenyebb, HPV-vizsgálaton alapuló szűrést helyezik első helyre a 30 év feletti nőknél. Egy összehasonlítás során az is bebizonyosodott, hogy aki otthon, az előírásoknak megfelelően végzi a mintavételt, gyakorlatilag biztosan ugyanazt az eredményt kapja kézhez a laboratóriumi vizsgálat után, mint amit az orvosától kapna. A hüvely egy gyűjtőcsatorna, ezért itt megtalálhatóak a méhnyakról lesodródott sejtek is, a hiperérzékeny eljárásainknak köszönhetően pedig rendkívül nagy hatásfokkal tudjuk azonosítani közülük a veszélyes HPV-vírust.

Mire érdemes különösen ügyelni a mintavétel és a laboratóriumba juttatás során?

Ne tároljuk túl hosszú ideig otthon a mintákat, azoknak egy héten belül el kell jutniuk a vizsgálat helyszínére, amihez a gyűjtőpontról való elszállítás idejével is számolni kell. Ügyeljünk arra is, hogy a minta ne érintkezzen más személyektől származó sejtekkel, és pontosan tartsuk be a használati útmutatóban foglaltakat.



Nikoletta: „Vegyék ki a méhemet, csak itt lehessek a gyerekemnek”

Nikoletta: „Vegyék ki a méhemet, csak itt lehessek a gyerekemnek”

Az édesanyánál egy rutinszerű rákszűrés mutatta ki a bajt. Férjével ugyan szerettek volna még gyermeket, a méhnyakrák megfosztotta őket ettől a lehetőségtől. Először a betegség, majd a sugár- és a kemoterápia tette tönkre a méhét és a petefészkeit. Méhnyakrákból felépült nők mesélték el történetüket az NLC-nek.

Az évek során sokan ajándékozták meg bizalmukkal az NLCafét, és mondták el, hogyan küzdöttek meg a rettegett daganatos betegséggel. Mivel a méhnyakrák a 45 év alatti korosztály második leggyakoribb daganatos megbetegedése, sajnos sok beszámoló szól erről. De szerencsére a sok szomorúság mellett mindannyian találtak pozitívumot is a betegségükben – és persze óriási öröm, hogy a gyógyulás útjára léptek, vagy éppen meg is gyógyultak azóta. A történetek arra is rávilágítanak, hogy nem lehetünk eléggé óvatosak. Az évi rákszűrés és a modern, biztonságos, akár otthoni önmintavételes HPV-tesztek elvégzése a minimum, amit meg kell tennünk, de emellett a rendellenes jeleket is időben észre kell vennünk.

Megsegített a sors, itt vagyok, élek

Nikoletta és férje nagyon sokáig vágytak gyermekre, végül hét lombikbébi-kezelést követően sikerült teherbe esnie. Kislánya után ugyan szerettek volna még gyermeket, de sajnos egy rutinszerű rákszűrés bajt mutatott: méhnyakrákot diagnosztizáltak nála az orvosok. „Hétfő este, fél hétkor csörgött a telefon. A nőgyógyász asszisztense volt, azt mondta, másnap menjek be. Amikor megtudtam, hogy méhnyakrákról van szó, azt hittem, összeesek, megfordult velem a világ.”

Konizációs műtét után az orvosok arra jutottak, hogy ki kell venniük a nő méhét és az egyik petefészkét. Ráadásul hiába maradt meg a másik, a sugár- és a kemoterápia tönkretette azt is. Vagyis nem lehet több gyermekük, de próbáltak nem erre koncentrálni. „Amikor kiderült, hogy ki kell venni a méhemet, napokig nem tudtam aludni, és nagyon sokat sírtam. Persze azt mondtam, vegyék ki, attól én még ember maradok, csak itt legyek a gyerekemnek. Az nem lehet, hogy ennyit küzdöttem érte, mindent bevállaltam, és az legyen a vége, hogy másfél évesen itt hagyom! És talán tényleg van ebben valami, mert megsegített a sors, itt vagyok, élek.”

Mindez már több, mint két éve történt, Nikoletta azóta is jól van. A műtét után ugyan még sokáig nagy fájdalmai voltak, és ő is érzi a betegség nyomait, szerencsére minden lelete negatív.

Zsuzsa, Nikolett, Réka, illetve további nők meséltek őszintén gyógyulástörténetükről az NLC-nek, a portál oldalára kattintva elolvashatja a többi személyes vallomást is.

————————————————————————

Ma már otthon is elvégezhetjük

Szerencsére napjainkban már létezik a hagyományos citológiánál sokkal jobb megoldás: ilyen például a Neumann Labs Easy HPV Test-je, amellyel kényelmesen, orvosi beavatkozás nélkül győződhetünk meg arról, hogy hordozzuk-e valamelyik vírust. Az 1998 óta Humán papillómavírus-diagnosztikával foglalkozó Neumann Diagnostics több mint 6 ezer magyar nőt bevonó klinikai vizsgálat során bizonyította kétlépcsős, részben otthon is elvégezhető eljárásának hatékonyságát. A Neumann Labs Easy HPV Test használata kifejezetten egyszerű, gyors és kényelmetlenségtől, illetve fájdalomtól mentes, leginkább egy tampon felhelyezéséhez hasonló. Az otthon levett minta vizsgálata professzionális körülmények között, laboratóriumban történik, és alkalmas az összes ismert magas kockázatú vírus jelenlétének kimutatására. Ennél hatékonyabb teszt ma nem létezik. Az eredmény postán érkezik, pozitív minta esetén pedig javasolt nőgyógyászhoz fordulni, hogy második lépcsőben, a cég biomarker tesztjének elvégzésével szinte 100 százalékos biztonsággal megállapítsák a méhnyakrák kockázatát.