ALZON+ TESZT: 20.000 FORINT KEDVEZMÉNY!
Főoldal / Hírek a megelőzésről / "Szíven ütött, hogy kész, vége! Nekem ennyi volt az élet…"

"Szíven ütött, hogy kész, vége! Nekem ennyi volt az élet…"


Petra mindig tudatosan figyelt az egészségére, járt szűrővizsgálatokra, kiegyensúlyozott étkezett és rendszeresen sportolt. Egészséges életet élt, és semmilyen tünet nem jelezte, hogy baj lenne. Egészen 2017 augusztusáig, amikor bejelentkezett a nőgyógyászához az esedékes, rutin rákszűrésére.

“Éppen csak összeházasodtunk a férjemmel, még bőven az új, közös élet rózsaszín felhőjében voltak a gondolataink, amikor megjött a szokásos éves rákszűrésem eredménye, amely szerint kóros sejteket találtak a szervezetemben, és azt javasolják, mihamarabb jelentkezzek a nőgyógyászomnál.”

Petra először bele sem gondolt igazán, mit jelenthet ez. Azonban hamar kiderült, hogy nem csupán HPV-je van, további vizsgálatok és várakozás után azzal is szembesülnie kellett, hogy méhnyakrákos, és ezzel a felismeréssel már egyáltalán nem volt olyan könnyű megbirkóznia.

“Teljesen lefagytam. Nem is kérdeztem semmit, egyszerűen csak kifordultam a rendelő ajtaján, és azt éreztem, hogy mindenem zsibbad. Három nappal később szíven ütött, hogy kész, vége! Nekem ennyi volt az élet… Csak a legrosszabb gondolatok jutottak eszembe, így például az, hogy vajon lehet-e majd gyerekem?”

Petra olyan karakter, aki örömmel gondoskodik másokról, de nem tudja elviselni, ha érte aggódnak. Valahogy mégis össze kellett szednie magát, hiszen a családja és a barátai előtt nem titkolhatta, hogy baj van. Rögtön, a kezelések elejétől fogva pszichológushoz járt, egyrészt, hogy támogatást kapjon a betegsége feldolgozásában, másrészt pedig, hogy megbirkózzon az összes olyan félelemmel, szorongással, amit a bizonytalanság teremtett a lelkében. A szakorvosi kezelése is hamar elkezdődött: Petra esetében úgynevezett kúpos kimetszést végeztek a sebészek, ezzel óvva a lehetőségét annak, hogy a fiatal nő egyszer még anyuka lehessen.

A fiatal nő mindössze pár hete tudja, hogy sikerült eltüntetni a szervezetéből az összes rákos sejtet. Most igyekszik másra fókuszálni, hiszen az orvosa azt javasolta neki, hogy próbálkozzanak a férjével egy éven belül kisbabát vállalni.

De az elmúlt pár hónap ijedtsége és rettegése nem múlik el nyomtalanul, Petra életében örökre megmarad az éberség, hogy fontos a prevenció, ennek köszönheti azt is, hogy nála idejében felfedezték a méhnyakrákot.

Ma már nem fél elmondani az embereknek, hogy milyen nehézségeken ment keresztül, sőt, ahol csak lehet, felhívja a figyelmet a HPV-re, a prevencióra és a rendszeres szűrések fontosságára. Mindezt teszi úgy, hogy ő aztán tényleg az életét köszönheti az éberségének.

Ma már otthon is elvégezhetjük

Petrának szerencséje volt, hiszen a rendszeres szűrővizsgálatoknak hála még időben észrevették a bajt, azelőtt, hogy akár visszafordíthatatlan tragédia történt volna. Csakhogy a citológia a rákos eseteknek akár a 30%-át nem fedezi fel, a rákmegelőző műtendő eseteknek pedig közel 50%-át véti el. Éppen ezért ne bízzunk az életünket a szerencsére és ne kockáztassunk, válasszuk a legbiztosabb módszert! Napjainkban már létezik a hagyományos citológiánál sokkal jobb megoldás, ilyen önmintavételi eszköz például a Neumann Labs Easy HPV Test-je, amellyel kényelmesen, orvosi beavatkozás nélkül győződhetünk meg arról, hogy hordozzuk-e valamelyik vírust. Az 1998 óta Humán papillómavírus-diagnosztikával foglalkozó Neumann Diagnostics több mint 6 ezer magyar nőt bevonó klinikai vizsgálat során bizonyította kétlépcsős, részben otthon is elvégezhető eljárásának hatékonyságát.

A Neumann Labs Easy HPV Test használata kifejezetten egyszerű, gyors és kényelmetlenségtől, illetve fájdalomtól mentes, leginkább egy tampon felhelyezéséhez hasonló. Az otthon levett minta vizsgálata professzionális körülmények között, laboratóriumban történik, és alkalmas az összes ismert magas kockázatú vírus jelenlétének kimutatására. Ennél hatékonyabb teszt ma nem létezik. Az eredmény postán érkezik, pozitív minta esetén pedig javasolt nőgyógyászhoz fordulni, hogy második lépcsőben, a cég biomarker tesztjének elvégzésével szinte 100 százalékos biztonsággal megállapítsák a méhnyakrák kockázatát.

*

Az Easy HPV Test weboldalán további nők mesélték el őszintén gyógyulástörténetüket, amelyeket ide kattintva elolvashat.