ALZHEIMER TESZT: 15.000 FORINT KEDVEZMÉNY!
Főoldal / Hírek a megelőzésről

Hírek a megelőzésről

„A lépcsőn ültem, és zokogtam. Arra gondoltam, meg fogok halni”

„A lépcsőn ültem, és zokogtam. Arra gondoltam, meg fogok halni”

Derült égből a villámcsapásként érte a 37 éves édesanyát, amikor orvosa közölte vele, méhnyakrákja van. Sandra a kemo- és sugárterápiától elvesztette a haját, depressziós lett és már nem akart az életéért küzdeni. Hétéves kislánya tartotta benne a lelket.

Sandra a férjével való egyik együttlétüket követően vérezni kezdett. Megijedt, ezért elment a nőgyógyászához, aki mintát vett a hüvely és a méhnyak sejtjeiből, elvégezte rajta a PAP-tesztet, majd miután az nyugtalanító eredményt mutatott, biopszia következett. Három nappal később az orvos azzal az eredménnyel hívta, hogy méhnyakrákja van.

„Emlékszem, ültem a lépcsőn, és csak zokogtam. Beszélt hozzám, de én csak arra tudtam gondolni, hogy meg fogok halni. Ez volt az első, ami eszembe jutott. Meg is akartam halni. Később is csak sírtam és folyamatosan azt kérdeztem Istentől, miért pont én?!”

2016 szeptemberében megkezdte a kemoterápiát, két hónapon keresztül heti egyszer hat órát ült a kezelésen, emellett sugárterápiára is járt, minden egyes nap, hat héten keresztül. Három alkalommal nagy dózisú besugárzást is kapott a mélyen fekvő rákos szövetekre. Elvesztette a haját, minden egyes kezelés után borzalmasan érezte magát lelkileg és fizikailag is.

„Depressziós voltam, semmit nem akartam tenni, sehova nem akartam menni, fel akartam adni. Semmihez nem volt erőm. Csak a hétéves kislányom tartotta bennem a lelket, hogy miatta nem szabad feladnom, és kell, hogy akarjak élni. Ezért arra kértem Istent, hogy adjon nekem erőt ezt az egészet elviselni, mert különben nem fog menni. A kislányom jelentette a legnagyobb hitet, bár ő egészen addig nem is tudta, hogy beteg vagyok, amíg nem látta, hogy kihullott az összes hajam.”

Sandra ma már egészséges, egy éve dolgozik, 2018-ban visszatérhetett a munkahelyére.

„Azt akarom, hogy más nők is tudják, mennyire fontos az egészségük, és hogy mindenképp járjanak szűrővizsgálatokra. Amint azt érzékelik, hogy valami nem stimmel, nem normális, ne várjanak, hanem kérjenek segítséget, és menjenek orvoshoz!”

Ma már otthon is elvégezhetjük

Szerencsére napjainkban már létezik a hagyományos citológiánál sokkal jobb megoldás: ilyen például a Neumann Labs Easy HPV Test-je, amellyel kényelmesen, orvosi beavatkozás nélkül győződhetünk meg arról, hogy hordozzuk-e valamelyik vírust. Az 1998 óta Humán papillómavírus-diagnosztikával foglalkozó Neumann Diagnostics több mint 6 ezer magyar nőt bevonó klinikai vizsgálat során bizonyította kétlépcsős, részben otthon is elvégezhető eljárásának hatékonyságát.

A Neumann Labs Easy HPV Test használata kifejezetten egyszerű, gyors és kényelmetlenségtől, illetve fájdalomtól mentes, leginkább egy tampon felhelyezéséhez hasonló. Az otthon levett minta vizsgálata professzionális körülmények között, laboratóriumban történik, és alkalmas az összes ismert magas kockázatú vírus jelenlétének kimutatására. Ennél hatékonyabb teszt ma nem létezik. Az eredmény postán érkezik, pozitív minta esetén pedig javasolt nőgyógyászhoz fordulni, hogy második lépcsőben, a cég biomarker tesztjének elvégzésével szinte 100 százalékos biztonsággal megállapítsák a méhnyakrák kockázatát.

 *

Az Easy HPV Test weboldalán további nők mesélték el őszintén gyógyulástörténetüket, amelyeket ide kattintva elolvashat.

Forrás: Cervivor




Viktória: Vége volt az életemnek, járkáltam, mint egy ketrecbe zárt vadállat

Viktória: Vége volt az életemnek, járkáltam, mint egy ketrecbe zárt vadállat

A 44 éves nő túl van 25 sugárkezelésen, egy méhnyakrákon és egy nagy műtéten. Az operációja előtt, a kórházi szobájából integett át a kisfiának, aki éppen akkor egy másik kórházban feküdt, mert az édesanyjával történtek a gyermeket is megviselték. Viki minden tragédia ellenére szerencsésnek tartja magát.

„Sokkolt, nem is tudom leírni azt az érzést. Nem is akartam tudomásul venni. Szinte hisztérikusan, de tényleg hisztérikusan mondtam azt, hogy rákos vagyok. Ami után mindenki persze ledöbbent, mély csönd volt, és szinte csak a saját levegővételemet hallottam, ahogy fújtattam és járkáltam, mint egy ketrecbe zárt vadállat” – emlékezett vissza a történtekre az édesanya.

Viktóriának semmilyen tünete, elváltozása, panasza nem volt soha. 2017 februárjában, egy pánikrohamot követően döbbent rá, ideje jobban odafigyelnie magára, és például elmennie – a többi közt – rákszűrésre. A szövettani eredménye rögtön HPV-vírust igazolt, amiről akkor még semmit nem tudott.

„Nem is gondoltam volna, hogy nekem bármi ilyesmim lehetne. A doktor úr felhívott egy hét után, hogy a makroszkópos szövettanom nagyon rossz eredményt hozott, és hogy méhnyakrákom van. Hát, itt volt az első lefagyásom, ami sokkolt. Megsemmisültem, vége volt az életemnek. A kisfiamnál, miután megtudta, hogy mi a bajom, 5 és fél éves volt ekkor, kiderült, a stressz által előjöhetett a cukorbetegség.”

A műtétjét megelőzően Viki két hétig volt bent a kisfiánál a kórházban, onnan ment át a saját operációjára. A két kórház olyan közel volt egymáshoz, hogy – képletesen – át tudtak integetni egymás kórtermébe. Az asszony minden rossz ellenére ma már úgy látja, nagyon szerencsés embernek mondhatja magát. Mert még időben kiderült a betegsége.

„Hogyha valaki időben eljut, és betartja azokat a szabályokat, amiket az orvosok mondanak, akkor úgy gondolom, hogy a betegség legyőzhető. Én akkor sajnos még nem tudtam, hogy van egy otthoni, önmintavételi HPV-teszt, ami a HPV-vírust kimutatja. Ezt nagyon sajnálom. Az én esetemből tanulva, nagyon sokan, a barátnőim, illetve a szomszédaim közül is elmentek szűrésekre. A mostani fiatal lányoknak az, hogy a HPV-szűrést otthon el tudják végezni, egy borzasztó nagy segítség, és életmentő is lehet. Mindenkinek kell, hogy legyen otthon egy ilyen HPV-teszt, amivel megmentheti a gyermeke vagy a saját életét.”

Az, hogy korábban nem ment el szűrésre, nem volt annyira tudatos és önfigyelő, ráébresztette, most kapott egy esélyt, hogy mindent bepótoljon. „Ezzel nem állt meg az élet. Minden nap egy új ajándék, és ennél már csak szebb lesz minden.”

Korábbi cikkeinkben további nők mesélték el őszintén gyógyulástörténetüket, a személyes vallomásokat ide kattintva elolvashatja.

Ma már otthon is elvégezhetjük

Szerencsére napjainkban már létezik a hagyományos citológiánál sokkal jobb megoldás: ilyen például a Neumann Labs Easy HPV Test-je, amellyel kényelmesen, orvosi beavatkozás nélkül győződhetünk meg arról, hogy hordozzuk-e valamelyik vírust. Az 1998 óta Humán papillómavírus-diagnosztikával foglalkozó Neumann Diagnostics több mint 6 ezer magyar nőt bevonó klinikai vizsgálat során bizonyította kétlépcsős, részben otthon is elvégezhető eljárásának hatékonyságát. A Neumann Labs Easy HPV Test használata kifejezetten egyszerű, gyors és kényelmetlenségtől, illetve fájdalomtól mentes, leginkább egy tampon felhelyezéséhez hasonló. Az otthon levett minta vizsgálata professzionális körülmények között, laboratóriumban történik, és alkalmas az összes ismert magas kockázatú vírus jelenlétének kimutatására. Ennél hatékonyabb teszt ma nem létezik. Az eredmény postán érkezik, pozitív minta esetén pedig javasolt nőgyógyászhoz fordulni, hogy második lépcsőben, a cég biomarker tesztjének elvégzésével szinte 100 százalékos biztonsággal megállapítsák a méhnyakrák kockázatát.




Nikoletta: „Vegyék ki a méhemet, csak itt lehessek a gyerekemnek”

Nikoletta: „Vegyék ki a méhemet, csak itt lehessek a gyerekemnek”

Az édesanyánál egy rutinszerű rákszűrés mutatta ki a bajt. Férjével ugyan szerettek volna még gyermeket, a méhnyakrák megfosztotta őket ettől a lehetőségtől. Először a betegség, majd a sugár- és a kemoterápia tette tönkre a méhét és a petefészkeit. Méhnyakrákból felépült nők mesélték el történetüket az NLC-nek.

Az évek során sokan ajándékozták meg bizalmukkal az NLCafét, és mondták el, hogyan küzdöttek meg a rettegett daganatos betegséggel. Mivel a méhnyakrák a 45 év alatti korosztály második leggyakoribb daganatos megbetegedése, sajnos sok beszámoló szól erről. De szerencsére a sok szomorúság mellett mindannyian találtak pozitívumot is a betegségükben – és persze óriási öröm, hogy a gyógyulás útjára léptek, vagy éppen meg is gyógyultak azóta. A történetek arra is rávilágítanak, hogy nem lehetünk eléggé óvatosak. Az évi rákszűrés és a modern, biztonságos, akár otthoni önmintavételes HPV-tesztek elvégzése a minimum, amit meg kell tennünk, de emellett a rendellenes jeleket is időben észre kell vennünk.

Megsegített a sors, itt vagyok, élek

Nikoletta és férje nagyon sokáig vágytak gyermekre, végül hét lombikbébi-kezelést követően sikerült teherbe esnie. Kislánya után ugyan szerettek volna még gyermeket, de sajnos egy rutinszerű rákszűrés bajt mutatott: méhnyakrákot diagnosztizáltak nála az orvosok. „Hétfő este, fél hétkor csörgött a telefon. A nőgyógyász asszisztense volt, azt mondta, másnap menjek be. Amikor megtudtam, hogy méhnyakrákról van szó, azt hittem, összeesek, megfordult velem a világ.”

Konizációs műtét után az orvosok arra jutottak, hogy ki kell venniük a nő méhét és az egyik petefészkét. Ráadásul hiába maradt meg a másik, a sugár- és a kemoterápia tönkretette azt is. Vagyis nem lehet több gyermekük, de próbáltak nem erre koncentrálni. „Amikor kiderült, hogy ki kell venni a méhemet, napokig nem tudtam aludni, és nagyon sokat sírtam. Persze azt mondtam, vegyék ki, attól én még ember maradok, csak itt legyek a gyerekemnek. Az nem lehet, hogy ennyit küzdöttem érte, mindent bevállaltam, és az legyen a vége, hogy másfél évesen itt hagyom! És talán tényleg van ebben valami, mert megsegített a sors, itt vagyok, élek.”

Mindez már több, mint két éve történt, Nikoletta azóta is jól van. A műtét után ugyan még sokáig nagy fájdalmai voltak, és ő is érzi a betegség nyomait, szerencsére minden lelete negatív.

Zsuzsa, Nikolett, Réka, illetve további nők meséltek őszintén gyógyulástörténetükről az NLC-nek, a portál oldalára kattintva elolvashatja a többi személyes vallomást is.

————————————————————————

Ma már otthon is elvégezhetjük

Szerencsére napjainkban már létezik a hagyományos citológiánál sokkal jobb megoldás: ilyen például a Neumann Labs Easy HPV Test-je, amellyel kényelmesen, orvosi beavatkozás nélkül győződhetünk meg arról, hogy hordozzuk-e valamelyik vírust. Az 1998 óta Humán papillómavírus-diagnosztikával foglalkozó Neumann Diagnostics több mint 6 ezer magyar nőt bevonó klinikai vizsgálat során bizonyította kétlépcsős, részben otthon is elvégezhető eljárásának hatékonyságát. A Neumann Labs Easy HPV Test használata kifejezetten egyszerű, gyors és kényelmetlenségtől, illetve fájdalomtól mentes, leginkább egy tampon felhelyezéséhez hasonló. Az otthon levett minta vizsgálata professzionális körülmények között, laboratóriumban történik, és alkalmas az összes ismert magas kockázatú vírus jelenlétének kimutatására. Ennél hatékonyabb teszt ma nem létezik. Az eredmény postán érkezik, pozitív minta esetén pedig javasolt nőgyógyászhoz fordulni, hogy második lépcsőben, a cég biomarker tesztjének elvégzésével szinte 100 százalékos biztonsággal megállapítsák a méhnyakrák kockázatát.