ALZHEIMER TESZT: 15.000 FORINT KEDVEZMÉNY!
Főoldal / Hírek a megelőzésről

Hírek a megelőzésről

„Amikor elmondod, hogy rákos vagy, látod, hogy ott van a gyász a szemekben”

„Amikor elmondod, hogy rákos vagy, látod, hogy ott van a gyász a szemekben”

Robin 46 éves volt, amikor 2013-ban méhnyakrákkal diagnosztizálták. Nála a második leggyakoribb formát, az úgynevezett mirigyrákot találták. Pedig a súlyos betegség elkerülhető lehetett volna, most azt is elmondja, hogyan.

Sosem gondoltam volna, hogy ez velem is megtörténhet. Egészségesen éltem, fitt voltam és boldog szexuális életem volt a férjemmel. Rendszeresen jártam nőgyógyászati rákszűrésre, és mindig minden rendben volt. Aztán egyszer csak csörgött a telefonom, és a vonal végén az orvos azt mondta, hogy csináljunk egy másik tesztet, mert ezúttal valami nem stimmel. Egyben meg is nyugtatott, hogy nagyon messze vagyunk attól, hogy egyáltalán elgondolkozzunk a rák lehetőségén.”

A nőgyógyásznak azonban sajnos nem lett igaza. Az újabb tesztet biopszia követte, és hamar kiderült, hogy bizony komoly, közel második stádiumú méhnyakrákról van szó.

Levegőt sem tudtam venni, a szívem leszállt a gyomromba. Csak néztem a férjemre, aki azzal próbálta enyhíteni a helyzetet, hogy a következő lépésekről érdeklődött az orvosnál.”

Robin gyerekei már felnőttek, velük megosztotta a hírt. A helyzethez képest jól kezelték, bár édesanyjuk szerint biztosan tudnának arról mesélni, hogy igazából hogyan élték meg, amikor megtudták, hogy milyen beteg. Az anyukájának viszont nem árulta el. A legidősebb nővére ugyanis pár évvel korábban vastagbélrákban halt meg, és attól félt, végig rettegne, hogy a másik gyermekét is elveszíti.

Amikor elmondod, hogy rákos vagy, egyszerűen látod, hogy az emberek máshogy néznek rád. Sokszor olyan ez, mint egy halálos ítélet. Ott van a gyász a szemekben.”

Robint megoperálták, és szerencsére sem kemoterápiát, sem sugárkezelést nem kellett kapnia, mert a rákos sejtek nem burjánzottak el a nyirokcsomókban. Ennek ellenére a rák és az ezzel együtt járó rettegés annyira megviselte, hogy 9 kilót fogyott, és szorongása miatt terapeutához kezdett járni. Hat éve tünetmentes, de annak a lehetősége, hogy a rák egyszer visszatér, a mai napig folyamatosan démonként lebeg a feje felett.

A szexuális életem romokban. Kivették a petefészkeimet, hormonokat kellett szednem, és emiatt már nem kívánom úgy az intimitást, mint régen. Rettegek attól, hogy megismétlődik ez az egész, mert olvastam, hogy akinek már egyszer volt valamilyen rák a szervezetében, az sokkal inkább hajlamos bármilyen daganat kialakulására.”

Robinnak a hite is megingott az általános citológiai vizsgálatban, hiszen mivel rendszeresen járt szűrésre, sokkal korábban ki kellett volna derülnie, hogy baj van. Arra szeretné felhívni a nők figyelmét, hogy tudjanak róla, hogy sok a hibalehetőség, ám ma már hozzáférhetők jobb minőségű tesztek is.

Ma már otthon is elvégezhetjük

Szerencsére napjainkban már létezik a hagyományos citológiánál sokkal jobb megoldás, amely ha elérhető lett volna Robin kálváriáját megelőzően, talán sosem kellett volna átmennie ezeken a nehézségeken. Ilyen önmintavételi eszköz például a Neumann Labs Easy HPV Test-je, amellyel kényelmesen, orvosi beavatkozás nélkül győződhetünk meg arról, hogy hordozzuk-e valamelyik vírust. Az 1998 óta Humán papillómavírus-diagnosztikával foglalkozó Neumann Diagnostics több mint 6 ezer magyar nőt bevonó klinikai vizsgálat során bizonyította kétlépcsős, részben otthon is elvégezhető eljárásának hatékonyságát.

A Neumann Labs Easy HPV Test használata kifejezetten egyszerű, gyors és kényelmetlenségtől, illetve fájdalomtól mentes, leginkább egy tampon felhelyezéséhez hasonló. Az otthon levett minta vizsgálata professzionális körülmények között, laboratóriumban történik, és alkalmas az összes ismert magas kockázatú vírus jelenlétének kimutatására. Ennél hatékonyabb teszt ma nem létezik. Az eredmény postán érkezik, pozitív minta esetén pedig javasolt nőgyógyászhoz fordulni, hogy második lépcsőben, a cég biomarker tesztjének elvégzésével szinte 100 százalékos biztonsággal megállapítsák a méhnyakrák kockázatát.

*

Az Easy HPV Test weboldalán további nők mesélték el őszintén gyógyulástörténetüket, amelyeket ide kattintva elolvashat.

Forrás: Cervivor

Kiemelt képünk illusztráció!




„Hatalmába kerített a rettegés: mi van, ha nem láthatom felnőni a gyerekeimet”

„Hatalmába kerített a rettegés: mi van, ha nem láthatom felnőni a gyerekeimet”

A 37 éves Megnél idén januárban diagnosztizálták a méhnyakrákot, nem sokkal a harmadik gyereke születése után. Bár azt sejtette, hogy nincsen minden rendben, az orvosa utalt rá, hogy valamit talált a vagina falán, mégis sokkolta a hír. Történetének elmesélésével nemcsak magán akar segíteni, hanem azzal, hogy elolvasod, a többi nőnek, így - többek között - neked is.

„Épp az iskolában voltam, ahol dolgozom. Álltam az osztályterem előtt, amikor a nőgyógyászom hívott, és azt mondta, méhnyakrákom van. Teljesen lefagytam. Az elmúlt öt évem azzal telt, hogy megszültem a három gyönyörű gyerekünket, és most a legnagyobb félelmemmel kellett szembe néznem: mi van, ha nem láthatom őket felnőni?”

Meg rögtön a telefon után nyúlt, de mivel a férjét nem érte el, a legjobb barátnőjének mesélte el, mi történt. „Dühös voltam. Mindig figyeltem magamra, egészségesen éltem, hogyan történhetett meg ez velem?”

A tehetetlenség érzése mindaddig kitartott Megben, amíg össze nem szedte minden erejét, és egy héttel a diagnózis után elmondta a gyerekeinek is – persze az ő nyelvükön –, hogy mi történt. Akkor engedte meg magának először, hogy kimutassa a szomorúságát és szimplán csak zokogjon.

Hamarosan elkezdődtek a kezelések, és a kép is kezdett kitisztulni. Kiderült, hogy a HPV által okozott laphámsejtes méhnyakrák 90 százaléka a hüvelyfalon található, így nála a hiszterektómia, vagyis a méh eltávolítása nem volt opció. Viszont a betegség közben átterjedt néhány nyirokcsomóra is – gyorsan kellett cselekedni. Meg hazaköltözött a szülővárosába, és csak a gyógyulási tervre koncentrált. 29 sugárkezelés, 6 kemoterápia és 4 brachyterápia (amikor a radioaktív anyagot a daganatba vagy a daganat közelébe helyezik be – szerk.) után alig várta, hogy újra a családjával lehessen.

„Még mindig fáradt voltam, a sugárkezeléstől bél- és gyomorbajokkal küszködtem, emellett épphogy elkezdődtek a menopauza jelei is, de az anyaság és a tanítás mellett egyáltalán nem volt időm ezekkel foglalkozni, hamar visszaállt minden a normál kerékvágásba. Vagyis inkább úgy mondanám, a majdnem normál kerékvágásba. Hosszútávú tervek helyett csak egyetlen dátumot láttam a szemem előtt: 2019. június. A kezelések utáni első kontroll időpontját.”

Meg azt mondja, sok minden változott azóta. Persze a méhnyakrák hatása még mindig ott van az életében. Néha eszébe jut, hogy vajon hamarabb is észre vehette-e volna, hogy mi zajlik a szervezetében. Mégis inkább arra koncentrál, amit az év elején kezdett terápián tanult, hogy élvezze az élet apró örömeit is, és hogy semmit ne tartson magában. Ezért határozta el azt, hogy ahol és amikor csak teheti, őszintén beszél a méhnyakrákról és a saját történetéről. Nemcsak magának segít ezzel, hanem azoknak a fiatal nőknek is, akik hasonló cipőben, teli kérdésekkel és félelmekkel még az út elején járnak.

Ma már otthon is elvégezhetjük

Szerencsére napjainkban már létezik a hagyományos citológiánál sokkal jobb megoldás, amely ha elérhető lett volna Meg kálváriáját megelőzően, talán sosem kellett volna átmennie ezeken a nehézségeken. Ilyen önmintavételi eszköz például a Neumann Labs Easy HPV Test-je, amellyel kényelmesen, orvosi beavatkozás nélkül győződhetünk meg arról, hogy hordozzuk-e valamelyik vírust. Az 1998 óta Humán papillómavírus-diagnosztikával foglalkozó Neumann Diagnostics több mint 6 ezer magyar nőt bevonó klinikai vizsgálat során bizonyította kétlépcsős, részben otthon is elvégezhető eljárásának hatékonyságát.

A Neumann Labs Easy HPV Test használata kifejezetten egyszerű, gyors és kényelmetlenségtől, illetve fájdalomtól mentes, leginkább egy tampon felhelyezéséhez hasonló. Az otthon levett minta vizsgálata professzionális körülmények között, laboratóriumban történik, és alkalmas az összes ismert magas kockázatú vírus jelenlétének kimutatására. Ennél hatékonyabb teszt ma nem létezik. Az eredmény postán érkezik, pozitív minta esetén pedig javasolt nőgyógyászhoz fordulni, hogy második lépcsőben, a cég biomarker tesztjének elvégzésével szinte 100 százalékos biztonsággal megállapítsák a méhnyakrák kockázatát.

*

Az Easy HPV Test weboldalán további nők mesélték el őszintén gyógyulástörténetüket, amelyeket ide kattintva elolvashat.

Forrás: Cervivor

Kiemelt képünk illusztráció!




„A 34. születésnapomon tudtam meg, hogy rákos vagyok”

„A 34. születésnapomon tudtam meg, hogy rákos vagyok”

Gen sosem felejti el azt az október 4-ét, amikor a szülinapi meglepetés helyett egy lesújtó hír érkezett: harmadik stádiumú méhnyakrákja van. Szeretné, ha minél több nő elolvasná a történetét, hogy velük soha ne történhessen meg hasonló.

2016-ot írtak, és ez egész még előző este kezdődött. Akkor már hónapok óta nagyon erős volt menstruációja, ráadásul ezúttal kínzó görcsök is jelentkeztek. Éppen egy vásárban volt a férjével és a két kicsi fiával, amikor annyira rosszul lett, hogy be kellett mennie az ügyeletre. Meg sem fordult a fejében, hogy a másnapi diagnózis átírja majd az egész korábbi életét.

„Korábban azt mondták, hogy az erős vérzés normális is lehet nem sokkal a szülés után. Majd október 4-én meg hirtelen ott álltam egy ilyen komoly helyzetben. Azt hittem, hogy meg fogok halni. Csak azon jártak a gondolataim, hogy vajon hogyan készítsem fel erre a családomat. Az a szeretet és a támogatás, ami aztán tőlük jött, megváltoztatta az egész életemet. Hihetetlen volt.”

Amilyen gyorsan csak lehetett megkezdték nála a kemoterápiát, a sugárkezelést és a brachyterápiát (amikor a radioaktív anyagot a daganatba, vagy a daganat közelébe helyezik be – szerk.). A kezelésektől folyamatosan gyenge és fáradt volt, de a gyerekek miatt próbált pozitív maradni.

Miután túl voltam a nehezén, és lassan kezdtünk visszarázódni a hétköznapokba, azt vettem észre, hogy sokkal kevésbé stresszelek olyan dolgok miatt, amik máskor kiakasztottak. Majdnem egy évvel később, 2017 szeptemberében újra elkezdtem dolgozni. Boldog vagyok és egészséges. Van egy szuper családom és fantasztikus barátaim – igazán szerencsés vagyok. Azt akarom átadni másoknak, akik hasonló problémával küzdenek, hogy nem szabad feladni, mert az előrehaladott stádiumú rákból is meg lehet gyógyulni.”

Ma már otthon is elvégezhetjük

Szerencsére napjainkban már létezik a hagyományos citológiánál sokkal jobb megoldás, amely ha elérhető lett volna Gen kálváriáját megelőzően, talán sosem kellett volna átmennie ezeken a nehézségeken. Ilyen önmintavételi eszköz például a Neumann Labs Easy HPV Test-je, amellyel kényelmesen, orvosi beavatkozás nélkül győződhetünk meg arról, hogy hordozzuk-e valamelyik vírust. Az 1998 óta Humán papillómavírus-diagnosztikával foglalkozó Neumann Diagnostics több mint 6 ezer magyar nőt bevonó klinikai vizsgálat során bizonyította kétlépcsős, részben otthon is elvégezhető eljárásának hatékonyságát. 

A Neumann Labs Easy HPV Test használata kifejezetten egyszerű, gyors és kényelmetlenségtől, illetve fájdalomtól mentes, leginkább egy tampon felhelyezéséhez hasonló. Az otthon levett minta vizsgálata professzionális körülmények között, laboratóriumban történik, és alkalmas az összes ismert magas kockázatú vírus jelenlétének kimutatására. Ennél hatékonyabb teszt ma nem létezik. Az eredmény postán érkezik, pozitív minta esetén pedig javasolt nőgyógyászhoz fordulni, hogy második lépcsőben, a cég biomarker tesztjének elvégzésével szinte 100 százalékos biztonsággal megállapítsák a méhnyakrák kockázatát.

*

Az Easy HPV Test weboldalán további nők mesélték el őszintén gyógyulástörténetüket, amelyeket ide kattintva elolvashat.

Forrás: Cervivor

Kiemelt képünk illusztráció!