ALZHEIMER TESZT: 15.000 FORINT KEDVEZMÉNY!
Főoldal / Hírek a megelőzésről

Hírek a megelőzésről

Margó: „Kioperálták az összes női szervemet!”

Margó: „Kioperálták az összes női szervemet!”

Hiába járt rendszeresen citológiára, és állapította meg a nőgyógyásza, hogy a korábbi P4-es eredménye szépen javult, a 43 éves nőnél tavaly méhnyakrákot diagnosztizáltak. Az édesanya életét teljesen felborította a súlyos betegség. Kemo- és sugárterápia következett, orvosa 2018-ban elindította a leszázalékolását is.

A méhnyakrák a 4. vezető halálok a világban: évente mintegy 500 ezer ember haláláért felelős. Csak Magyarországon 1300 új esetet diagnosztizálnak az orvosok, és félezer nő veszíti életét az alattomos, akár éveken át lappangó betegség következtében. Ez az adat többszöröse az európai átlagnak. A méhnyakrák elsősorban a fiatal-középkorú nőket támadja, és 15 évvel hamarabb jelentkezik, mint a mellrák.

Régóta ismert, hogy a méhnyakrákot a Humán papillomavírus (HPV) fertőzés okozza. A legtöbb rosszindulatú daganatos betegséghez hasonlóan a méhnyakrák elleni harcban is a korai diagnózis és a rendszeres szűrés az elsődleges eszköz a nők kezében. De nem mindegy, milyen szűrés! Ma ugyanis minden második rákos eset olyan nőnél fordul elő, akinél végeznek kenetvizsgálatot, és az esetek harmadában negatív citológiai eredménnyel távozik.

Blága Margó kálváriája a méhnyakrákkal sem egyik évről a másikra alakult ki. P4-es kenetcitológiai lelete volt már korábban is, először 2013-ban mutatták ki nála ezt az eredményt. Mivel azonban rendszeresen járt nőgyógyászához kezelésre, a P-értéke idővel szépen lement, a műtét – akkoriban – ezzel elkerülhetőnek tűnt. Korábban egyetlen kezelőorvosa sem végzett Blága Margó leleteivel kapcsolatban HPV-tesztet, csupán a hagyományos citológiát és szövettant. Tavaly egy P4-es citológia és az utána elvégzett szövettani eredmény után derült ki, hogy méhnyakrákja van. A Szőnyben élő hölgy mindössze 43 éves volt.

„Szerencsémre a kezelőorvosom kapcsolatban állt a Semmelweis Orvostudományi Egyetemmel, így hamarosan ott műtöttek meg. Miután az összes női szervemet kioperálták, egy 4 alkalmas kemo- és egy 30 alkalmas sugárterápiát írt fel az onkológus. A kemopterápiából végül 5 lett, a sugárkezelésből 28 külső és 2 belső kezelést végeztek el. Mindez nemrég ért véget. Mivel a 7-es kemoterápia nem a legdurvábbak közé tartozik, megúsztam erős hányingerrel, émelygéssel, azok a napok voltak rosszabbak, amikor a sugárt és a kemót egyszerre kaptam. Végül is ki lehetett bírni.” És Margó ki is bírta.

A súlyos betegség teljesen felborította az asszony életét. A gyerekei végig mellette voltak, Budapesten élő lánya kísérte nap mint nap a terápiákra – ez volt a legjobb megoldás a kórházba való befekvés elkerülése érdekében. A kezelésekre naponta kellett járnia, így a munkájával nem lehetett mindezt összeegyeztetni. Orvosa – 43 éves korában – elindította a leszázalékolását. A kezeléssorozat végső eredményére szeptemberig várnia kell.

*

Ma már otthon is elvégezhetjük

Szerencsére napjainkban már létezik a hagyományos citológiánál sokkal jobb megoldás: ilyen például a Neumann Labs Easy HPV Test-je, amellyel kényelmesen, orvosi beavatkozás nélkül győződhetünk meg arról, hogy hordozzuk-e valamelyik vírust. Az 1998 óta Humán papillómavírus-diagnosztikával foglalkozó Neumann Diagnostics több mint 6 ezer magyar nőt bevonó klinikai vizsgálat során bizonyította kétlépcsős, részben otthon is elvégezhető eljárásának hatékonyságát.

A Neumann Labs Easy HPV Test használata kifejezetten egyszerű, gyors és kényelmetlenségtől, illetve fájdalomtól mentes, leginkább egy tampon felhelyezéséhez hasonló. Az otthon levett minta vizsgálata professzionális körülmények között, laboratóriumban történik, és alkalmas az összes ismert magas kockázatú vírus jelenlétének kimutatására. Ennél hatékonyabb teszt ma nem létezik. Az eredmény postán érkezik, pozitív minta esetén pedig javasolt nőgyógyászhoz fordulni, hogy második lépcsőben, a cég biomarker tesztjének elvégzésével szinte 100 százalékos biztonsággal megállapítsák a méhnyakrák kockázatát.

Az Easy HPV Test weboldalán további nők mesélték el őszintén gyógyulástörténetüket, amelyeket ide kattintva elolvashat.




Nők vallanak az otthon végezhető HPV-tesztről

Nők vallanak az otthon végezhető HPV-tesztről

A Nosalty három újságírója kipróbálta az EASY HPV Test-et, és őszintén elmondta véleményét az otthoni mintavételi eszközről.

A statisztikák szerint ma minden második rákos eset olyan nőnél fordul elő, aki jár szűrésre, és a rákos esetek harmadában – a rendkívül súlyos betegség ellenére – negatív citológiai eredményt kapott. Pedig a citológiai rákszűrés feladata az lenne, hogy még a rák kialakulása előtt találja meg a problémát. Ma már szerencsére elérhető egy gyorsan, egyszerűen, fájdalommentesen elvégezhető, megfizethető és rendkívül megbízható eredményt adó módszer is. Ezzel a teszttel megtudhatjuk, hogy fertőzöttek vagyunk-e a HPV-vírussal, és eredményének függvényében tehetünk lépéseket nőgyógyászunknál vagy dőlhetünk hátra egy időre – írja oldalán a Nosalty.

A Neumann Labs Easy HPV-tesztje, egy minden eddiginél megbízhatóbb, pontosabb, és komfortos megoldás, hiszen otthon elvégezhető és teljesen fájdalommentes. Ezt a tesztet próbálták ki a szerkesztőség munkatársai - olvassátok a tapasztalataikat!

Csilla:

"Már maga a csomagolás is nagyon diszkrét volt, nekem különösen tetszett, hogy ennyire visszafogott, mégis barátságos az egész csomag kidolgozottsága, egy percig nem éreztem azt, hogy egy rideg orvosi eszközzel lenne dolgom. A használati utasítás és a vizsgálathoz szükséges papírok jól átláthatóak és nagyon részletesek voltak igaz, pont a részletesség miatt többször is el kellett olvasnom az egész procedúrát leíró lapot (ez az a papír, amin a csomag megérkezésétől kezdve a feladásig, és a kielemzés visszaküldéséig minden rajta van, nem az ábrákkal teli leírás). A minimális ráfeszülés után nagy levegőt vettem és megcsináltam a tesztet, ami amúgy már meglepően egyszerű és fájdalommentes volt, szerintem az ember csak azért izgul, mert végső soron tart attól, mi lesz az eredmény. Persze a teszt elvégzése előtt, közben és után is jó pár dologra kell egyszerre figyelni, nyugodt környezetben azonban tényleg bárki meg tudja csinálni. Most pedig várunk."

Zsófi:

"Nagyon egyszerűen elvégezhető a teszt, semmilyen fájdalommal nem járt. A saját hibámból kiindulva először el kell olvasni a teljes használati utasítást/megnézni a videót, és nem csak a teszthez tartozó útmutatót. :) Én mindenképp ajánlanám."

Gabi:

"Először kicsit megijedtem, amikor kinyitottam a leírást, de végigolvasva végül teljesen egyértelmű és érthető volt. A biztonság kedvéért megnéztem a videót is, és az aztán teljesen megnyugtatott. Innentől kezdve már egyértelmű volt, hogy mit kell tennem és hogyan. A videó sokat segített a vizsgálat utáni teendőkkel (pontosan hova ragasszam a vonalkódot és hasonlók). Ezt követően maga a teszt elvégzése nagyon egyszerű volt, körülbelül 2 percet vett igénybe és nagyon könnyen kezelhető a mintavevő eszköz. A mintavétel egyáltalán nem volt kényelmetlen, számomra sokkal kényelmesebb volt, mint egy nőgyógyászati vizsgálat. A mintavétel után volt egy kis furcsa érzés, mint amikor a nőgyógyász vesz mintát, csak annál kevésbé intenzív és maga a folyamat sem volt annyira kellemetlen. Biztosan ajánlanám mindenkinek, sőt már ajánlottam is a barátnőmnek."

Ma már otthon is elvégezhetjük

Szerencsére napjainkban már létezik a hagyományos citológiánál sokkal jobb megoldás: ilyen például a Neumann Labs Easy HPV Test-je, amellyel kényelmesen, orvosi beavatkozás nélkül győződhetünk meg arról, hogy hordozzuk-e valamelyik vírust. Az 1998 óta Humán papillómavírus-diagnosztikával foglalkozó Neumann Diagnostics több mint 6 ezer magyar nőt bevonó klinikai vizsgálat során bizonyította kétlépcsős, részben otthon is elvégezhető eljárásának hatékonyságát.

A Neumann Labs Easy HPV Test használata kifejezetten egyszerű, gyors és kényelmetlenségtől, illetve fájdalomtól mentes, leginkább egy tampon felhelyezéséhez hasonló. Az otthon levett minta vizsgálata professzionális körülmények között, laboratóriumban történik, és alkalmas az összes ismert magas kockázatú vírus jelenlétének kimutatására. Ennél hatékonyabb teszt ma nem létezik. Az eredmény postán érkezik, pozitív minta esetén pedig javasolt nőgyógyászhoz fordulni, hogy második lépcsőben, a cég biomarker tesztjének elvégzésével szinte 100 százalékos biztonsággal megállapítsák a méhnyakrák kockázatát.




Szentesi Éva: Szembe kellett néznem azzal, hogy elveszíthetem az életemet

Szentesi Éva: Szembe kellett néznem azzal, hogy elveszíthetem az életemet

Szentesi Éva írónőnél öt és fél évvel ezelőtt diagnosztizáltak méhnyakrákot, akkor már áttéttel. A Nosalty-nak őszintén mesélt betegségéről.

–  Hogyan derült ki a betegséged?

– Hosszas félrediagnosztizálás után, egy rosszullét során derült ki, hogy méhnyakrákom van. Ekkor már fél éve jártam egy magánrendelőbe az erős, vérzéses tünetemmel, ahol méhszájsebnek nézték a tumoromat. 2013 decemberében, amikor végül is diagnosztizálták az állapotomat, már áttétes volt a daganatom vastagbélre, és nem voltam operálható. Elő kellett kezelniük kemoterápiával.

– Egy ilyen betegségből felépülni rendkívül küzdelmes, nehéz helyzetek sorozatán mentél át. Mikor voltak holtpontok?

– Több holtponttal és rengeteg nehézséggel kellett megküzdenem a betegség alatt. És azóta is. Gyakorlatilag egy daganatos megbetegedésnek (legalábbis ennek a típusnak, és egy ilyen fokú stádiumnak) nincs vége azzal, hogy kimondják a tünetmentességet.

Az első holtpont a nagy operációm után volt, amikor szembesültem vele, hogy ez a test és a működési folyamatai már nem lesznek többé ugyanolyanok, mint régen voltak. Az csak egy része, hogy elveszítettem a méhemet, de ezenkívül még sok minden más is megváltozott, amire nem lehet igazán felkészülni. Ezzel szembesülni pedig igazi mélypont volt, de nem a legerőteljesebb.

Fél év tünetmentesség után, amikor visszajött a tumor, és már rendes fájdalommal is járt, ami jelen volt a nap huszonnégy órájában, akkor értettem meg a ráknak az igazi természetét. Az a fájdalom tanított meg végül szembenézni azzal, hogy mivel is állok szemben. És ez a kegyetlen élethelyzet olyan dolgokat préselt ki belőlem, amire azt hittem, sosem leszek képes. Szembe kellett néznem azzal, hogy ebben a betegségben elveszíthetem az életemet. El kellett tehát fogadnom, hogy lehet, belehalok. Az igazi holtpont ez volt.

– Hogyan változtatta meg az életed a betegség?

– Bármennyire is furcsán hangozhat ez, de többet kaptam ettől a betegségtől, mint amennyit elvett tőlem. A legfontosabb változás az, hogy sokkal tudatosabban élek, és a lehető legtöbbet teszem azért, hogy ne legyek ismét beteg. De ugyanennyire fontos változások történtek lelki síkon is. Jóval nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb vagyok. Pontosan tudom, hova megyek, mit szeretnék az életemben még elérni. Megszűnt például a félelem is. Ez is egy kulcsfontosságú része annak a változásnak, amin az elmúlt években keresztülmentem. Nem félek olyan dolgoktól például, mint az öregedés. Emlékszem, négy évvel ezelőtt, a harmincadik születésnapomon még úgy fújtam el a gyertyákat, hogy nem tudtuk, lesz-e következő alkalom. Itt van előttem a mai napig a barátaim és a családtagjaim arca, a szemükben a félelemmel. Azóta minden egyes plusz évnek kimondhatatlanul örülök. Sosem szégyellném emiatt a ráncaimat vagy a koromat.

– Egy ilyen betegség óhatatlanul felveti a „Miért pont én?” kérdését. Az okokat kutatva mire jutottál, mi idézhette elő ezt a betegséget?

– A méhnyakrák a nőiséggel kapcsolatos megbetegedés. Azt jelzi, hogy a rendszerben gond van azzal, hogyan éled meg a létezésed nőként. Persze nagyon egyénfüggő, és minden eset más és más, ezért nem lehet általánosan kijelenteni, hogy ha te méhnyakrákos lettél, akkor tuti nem szeretted és becsülted magad nőként, de általában itt kell elkezdni keresni az okokat.

Én nem szerettem és becsültem magam nőként. Nem akartam gyereket szülni, nem láttam magam elég értékesnek ahhoz, hogy valaki szeressen engem is. Egész egyszerűen úgy éreztem, hogy nem vagyok érdemes arra, hogy boldog kapcsolatban vagy házasságban, illetve családban éljek. A betegségem gyökerét itt találtam meg magamban.

– Te vagy a méhnyakrák elleni küzdelem egyik kampányarca. Tapasztaltál változást e téren a nők hozzáállásában azóta, hogy tevékenyen részt veszel mindebben?

– Öt és fél éve diagnosztizáltak ezzel a tumorral, pontosan ugyanennyi ideje publikálok különböző módokon minderről. Ezalatt az idő alatt rengetegen írtak, sokan kértek segítséget, vagy csak annyit, hogy hallgassam meg őket. Nem egy olyan helyzetet tudok elmesélni, amikor azt mondták: miattad mentem el szűrésre, ezért időben fedezték fel a rákos megbetegedésemet (ugye ez az a daganat, ami a korai stádiumban kiválóan kezelhető). Nekem az a legfontosabb változás, hogy többen elmennek a szűrésekre. Ha csak egynél több nőnek nem kell azon végigmennie emiatt, amin nekem, akkor már megérte. De többen vannak, egyre többen, és ennek a munkának még nincs vége. Egy edukációs munka soha nem egy hét alatt hoz változást, hanem majd évtizedek múlva lesz érdemes erre a kérdésre visszatérni.

– Örömmel csatlakoztál a Neumann Diagnostics méhnyakrák elleni kampányához is, miért? Miben jelentheti a legnagyobb segítséget/előnyt szerinted az Easy HPV Test a nőknek?

Hálás lettem volna, ha annak idején, amikor folyamatosan visszajártam a nőgyógyászhoz a visszatérő problémámmal, akkor legalább egyszer javasolja a HPV-szűrés elvégzését. Soha, senki nem figyelmeztetett a diagnózisom előtt, hogy a HPV-szűrés is legalább annyira fontos, mint a citológiai mintavétel. Sőt, azzal sem voltam tisztában, hogy a HPV-t eszik-e vagy isszák. Ha 2013 előtt is létezett volna ez a teszt, lehet, nem kellett volna keresztülmennem ezen a betegségen.

És azért is, mert abban hiszek, hogy az emberek edukálásával érhetjük azt el, hogy évekkel, évtizedekkel később csökkenjen a megbetegedési és halálozási arány ebben a betegségben.

Ma már otthon is elvégezhetjük a tesztet!

Szerencsére napjainkban már létezik a hagyományos citológiánál sokkal jobb megoldás: ilyen például a Neumann Labs Easy HPV Test-je, amellyel kényelmesen, orvosi beavatkozás nélkül győződhetünk meg arról, hogy hordozzuk-e valamelyik vírust. Az 1998 óta Humán papillómavírus-diagnosztikával foglalkozó Neumann Diagnostics több mint 6 ezer magyar nőt bevonó klinikai vizsgálat során bizonyította kétlépcsős, részben otthon is elvégezhető eljárásának hatékonyságát.

Neumann Labs Easy HPV Test használata kifejezetten egyszerű, gyors és kényelmetlenségtől, illetve fájdalomtól mentes, leginkább egy tampon felhelyezéséhez hasonló. Az otthon levett minta vizsgálata professzionális körülmények között, laboratóriumban történik, és alkalmas az összes ismert magaskockázatú vírus jelenlétének kimutatására. Ennél hatékonyabb teszt ma nem létezik. Az eredmény postán érkezik, pozitív minta esetén pedig javasolt nőgyógyászhoz fordulni, hogy második lépcsőben, a cég biomarker-tesztjének elvégzésével szinte 100 százalékos biztonsággal megállapítsák a méhnyakrák kockázatát.