ALZHEIMER TESZT: 15.000 FORINT KEDVEZMÉNY!
Főoldal / Hírek a megelőzésről

Hírek a megelőzésről

Petra: Napokig zokogtam, és nem értettem, hogy lehetek HPV-s

Petra: Napokig zokogtam, és nem értettem, hogy lehetek HPV-s

A Humán papillómavírus a méhnyakrákos megbetegedések több mint 90 százalékát okozza, de nemcsak hazánkban, a szomszédos Romániában is alig beszélnek róla. Hogyan is tehetnék, amikor Romániában nők tízezrei nem járnak nőgyógyászhoz sem. HPV-fertőzéssel élő nőkkel beszélgetett diagnózisról és megelőzésről a Transindex.ro.

Az Európai Unió tagállamai közül Romániában a legmagasabb a méhnyakrák okozta elhalálozások száma. Míg Magyarországon csak évi félezer nő életét követeli a rettegett betegség, addig Romániában több mint 1700-an halnak bele a méhnyakrákba.

Kapott oltást, mégis HPV-s lett

„A diagnózis idején nem leltem támaszra, dühösnek, megbélyegzettnek éreztem magam. Olyan érzés volt, mintha koszos lennék, néha még mindig olyan”, mesélte a portálnak a 28 éves Petra, akinél 2016. októberében állapították meg, hogy hordozza a magas kockázatú 59-es HPV-törzset.

Pedig Petrának annak idején, 2009-ben, 17 évesen beadták a Cervarixot (HPV elleni védőoltás – szerk.), ezt követően pedig minden évben rendszeres elment nőgyógyászhoz megcsináltatni a rákszűrést. „Mindig negatív volt, egészen 2016 szeptemberéig. Akkor HPV gyanúval jött vissza a lelet, panaszom vagy bármilyen tünetem nem volt. 2016 októberére kaptam időpontot HPV tipizálásra, ahol beigazolódott a gyanú: HPV-s vagyok.”

A diagnózis Petra számára borzalmas volt, napokig csak zokogott, nem tudta, nem értette, hogyan kaphatta el a vírust, hiszen mindig védekezett és nem volt sok partnere. Az orvosa próbálta megnyugtatni, és felvilágosította, hogy minden negyedik páciens hordozza a HPV valamelyik törzsét, és azt is elmondta, hogy az 59-es törzs esetén hároméves követés után az állapítható meg, hogy 19-ből 1 páciensnél lesz igazolható a méhnyak súlyos hámelváltozása. A 28 éves nő jelenleg jó egészségügyi állapotnak örvend, csak vitaminokat szed. Félévente jár rákszűrésre, és évente megcsinálja a tipizálást.

Depresszió és fáradékonyság

Fanni augusztus 15-én ünnepelte az első rákmentes évfordulóját. Félévente járt ellenőrzésre, de 2018 márciusában, amikor újból időpontot kapott, már nem menstruált (ezt a fogamzásgátló hatásának gondolta), és szexuális együttlét közben és után is vérzett. A vizsgálat után két héttel hívták fel, hogy „valami nagyon nem stimmel”, és áprilisban a diszplázia-vizsgálat során kóros elváltozásokat állapított meg nála az orvosnő. Bár elsőre alacsony rizikóba sorolták be, májusban műteni kellett a fiatal nőt: a beavatkozás során lézerrel eltávolítottak egy kis részt a méhnyakból. A szakemberek elmondták neki, hogy HPV esetén a műtét legtöbbször nem elég, és nem sokkal a beavatkozás után közölték vele azt is, hogy egy tumorba vágtak bele, és minimum a teljes méhnyak eltávolítását javasolják, bár lehet, a kemoterápiára is szükség lesz. Tavaly júniusban eltávolították Fanni medencéjéből az összes nyirokcsomót és a méhnyakat is.

„Természetesen ennek kihatása van a családalapításra is: elméletben lehet gyerekem, de rizikós terhesség, fekvéssel és kb a 8. hónapban császárral meg kell szülni. Hogy ez a gyakorlatban működik-e, nincs garancia. Megtanultam értékelni az életemet. Hálás vagyok a családomnak és a valódi barátaimnak, hogy végig támogattak és támogatnak, és megtanultam tisztelni a testemet.” Jelenleg 3-4 havonta jár szűrésre, és hetente pszichológushoz, mert depresszióval és kóros fizikai és szellemi fáradékonysággal küzd. Mindenkinek azt javasolja, hogy járjon rendszeres rákszűrésre, mert gyógyulásra akkor is van esély, ha korai stádiumban felfedezett elváltozást diagnosztizálnak.

A HPV-teszt lett a megoldás

Magda 41 évesen, 2017-ben kapta meg a HPV diagnózist, bár a méhnyakrákszűrés eredménye már 2011-ben nem volt rendjén. 2011-ben egy gyerek édesanyja volt, elvesztett egy öthónapos magzatot, és nemsokkal rá újból várandós lett a második gyermekével. 2013-ban még mindig nem tesztelték kifejezetten HPV-re. Rendszeresen járt szűrésre, eredményei nem romlottak, de nem is javultak, és 2014 tavaszán, amikor megszülte harmadik gyermekét, az éves rákszűrésének az eredménye ugyanaz volt. 2017 telén váltott klinikát és orvost, aki csodálkozva kérdezte, hogy mindaddig miért nem végezték el nála a HPV tesztet, ami, bár költségesebb, terhesség idején nem veszélyesebb, mint az egyszerű citológia. Az eredmény 31-es, magas rizikójú HPV törzset mutatott, és a vizsgálatok során rákmegelőző állapotot diagnosztizáltak nála.

Elsőre a méhnyak kúpkimetszését javasolták, a teljes méhnyak eltávolítására nem volt szükség. Közvetlenül a műtét után háromhavonta, majd félévente járt szűrésre, jelenlegi, párhetes eredményei jók, gyógyszert nem szed, és jó egészségi állapotban van. Azonban őt és családját is megviselte az éveken át tartó „hintáztatás”, a nem tudás, a várakozás.

A teljes cikket elolvashatja a Transindex.ro oldalán!

Ma már otthon is elvégezhetjük

Szerencsére napjainkban már létezik a hagyományos citológiánál sokkal jobb megoldás: ilyen például a Neumann Labs Easy HPV Test-je, amellyel kényelmesen, orvosi beavatkozás nélkül győződhetünk meg arról, hogy hordozzuk-e valamelyik vírust. Az 1998 óta Humán papillómavírus-diagnosztikával foglalkozó Neumann Diagnostics több mint 6 ezer magyar nőt bevonó klinikai vizsgálat során bizonyította kétlépcsős, részben otthon is elvégezhető eljárásának hatékonyságát.

A Neumann Labs Easy HPV Test használata kifejezetten egyszerű, gyors és kényelmetlenségtől, illetve fájdalomtól mentes, leginkább egy tampon felhelyezéséhez hasonló. Az otthon levett minta vizsgálata professzionális körülmények között, laboratóriumban történik, és alkalmas az összes ismert magas kockázatú vírus jelenlétének kimutatására. Ennél hatékonyabb teszt ma nem létezik. Az eredmény postán érkezik, pozitív minta esetén pedig javasolt nőgyógyászhoz fordulni, hogy második lépcsőben, a cég biomarker tesztjének elvégzésével szinte 100 százalékos biztonsággal megállapítsák a méhnyakrák kockázatát.

*

Az Easy HPV Test weboldalán további nők mesélték el őszintén gyógyulástörténetüket, amelyeket ide kattintva elolvashat.

Kiemelt képünk illusztráció!




Méhnyakrák után szült egészséges kisbabát egy magyar anyuka

Méhnyakrák után szült egészséges kisbabát egy magyar anyuka

Négy évvel ezelőtt egy különleges műtéti eljárás tette lehetővé, hogy Bettina gyermeket vállalhasson – írta a Délmagyar. A szegedi anyukát 2012-ben műtötték méhnyakrákkal, három évvel később mégis egészséges kisfiúnak adott életet.

Bettinánál még az előző terhessége alatt derült ki, hogy méhnyakrákja van, ami valóságos sokként érte, különösen mert minden évben rendszeresen járt szűrésre és soha nem találtak nála semmiféle elváltozást. A különleges műtétet úgy végezték el rajta a fővárosban, hogy 18 hetes magzatot hordott a szíve alatt. Bár az eljárás lehetőséget adott volna arra, hogy ennek köszönhetően kihordhassa a babát, három nappal később végül meg kellett szakítani terhességét. Viszont esélyt kapott arra, hogy még lehessen gyermeke.

„Sokként ért a diagnózis annak idején, de bíztam benne, hogy minden rendben lesz. Sokat segített a történtek feldolgozásában, hogy tudtam, van még remény. Számítottam is rá, hogy sikerül újra teherbe esnem, így amikor ez bebizonyosodott, nagyon boldog voltam” – emlékezett vissza a portálnak a boldog anyuka.

A legtöbb terhesség ezek után már csak mesterséges megtermékenyítéssel jön össze, Bettina babája viszont természetes úton fogant meg. Ráadásul kisbabáját is sikerült a 38. hétig bent tartani, mely szintén nagyon ritka ilyen esetekben, így Roni teljesen egészségesen és fejletten jött világra, speciális császármetszéssel.

A különleges, ma már világhírű műtéti eljárást még 1997-ben dolgozta ki egy munkacsoport (amelynek három szegedi szakember is tagja volt); lényege, hogy a méhnyak eltávolítása után a méhet a hüvelycsonkhoz varrják vissza. Itthon kevésbé alkalmazott a módszer, egyrészt mert nem sok szakember ért hozzá, másrészt pedig csak azokban az esetekben végzik el, amennyiben a páciens még nem szült gyermeket, vagy fiatal és családbővítést tervez. 2015-ig négyen estek teherbe a speciális beavatkozást követően.

Ma már otthon is elvégezhetjük

Szerencsére napjainkban már létezik a hagyományos citológiánál sokkal jobb megoldás: ilyen például a Neumann Labs Easy HPV Test-je, amellyel kényelmesen, orvosi beavatkozás nélkül győződhetünk meg arról, hogy hordozzuk-e valamelyik HPV-vírust. Az 1998 óta Humán papillómavírus-diagnosztikával foglalkozó Neumann Diagnostics több mint 6 ezer magyar nőt bevonó klinikai vizsgálat során bizonyította kétlépcsős, részben otthon is elvégezhető eljárásának hatékonyságát.

A Neumann Labs Easy HPV Test használata kifejezetten egyszerű, gyors és kényelmetlenségtől, illetve fájdalomtól mentes, leginkább egy tampon felhelyezéséhez hasonló. Az otthon levett minta vizsgálata professzionális körülmények között, laboratóriumban történik, és alkalmas az összes ismert magas kockázatú vírus jelenlétének kimutatására. Ennél hatékonyabb teszt ma nem létezik. Az eredmény postán érkezik, pozitív minta esetén pedig javasolt nőgyógyászhoz fordulni, hogy második lépcsőben, a cég biomarker tesztjének elvégzésével szinte 100 százalékos biztonsággal megállapítsák a méhnyakrák kockázatát.

*

Az Easy HPV Test weboldalán további nők mesélték el őszintén gyógyulástörténetüket, amelyeket ide kattintva elolvashat.

Kiemelt képünk illusztráció!




Közölték az orvosok, hónapjai vannak hátra és soha nem lehet gyermeke – hatalmasat tévedtek

Közölték az orvosok, hónapjai vannak hátra és soha nem lehet gyermeke – hatalmasat tévedtek

A 35 éves Helent 2015-ben diagnosztizálták méhnyakrákkal. Akkor már volt két kislányuk a férjével, de mindennél jobban vágytak volna egy kisfiúra is. Az orvosok akkor arra figyelmeztették az édesanyát, hogy sajnos a betegség után már nagy eséllyel nem fog teherbe esni, ha pedig mégis, akkor el fog vetélni, mert nem tud kihordani egy kisbabát. Ráadásul azt is közölték vele, a daganat előrehaladott állapota alapján pár hónapnál többet nem tudnak ígérni számára. Helenék ennek ellenére úgy döntöttek, mégis vállalják a kockázatot.

Három év múlva, miután hatalmas küzdelem árán legyőzte a rákot, Helen egy nap rájött, hogy terhes.

„Az egész nagyon furcsa volt. Egyszer csak egy reggel felébredtem, és azt mondtam, azt hiszem, terhes vagyok. Egészen bizonyosan éreztem belül. Nagyon izgatott voltam, ugyanakkor borzasztóan is féltem és aggódtam a babáért. Azonnal elmentem a nőgyógyászhoz, aki megállapította, hogy már több mint három és fél hetes a magzat. Az orvosokat szinte sokkolta a tény. Azt mondták évekkel ezelőtt, hogy pár hónapom van hátra és soha nem lehet már gyermekem. Szerintük ez továbbra sem történhetett volna meg, ezért kis csodababának nevezték el az akkor még meg nem született kisfiamat.”

Helen szerint az a három év, mialatt a méhnyakrákkal küzdött, elvette tőle az időt és a lehetőséget, hogy a kislányaival foglalkozhasson, és láthassa őket nap mint nap cseperedni. Úgy érzi, kisfia most nem csak az élet csodáját hozta el számukra, de a családot is képes újra teljessé tenni. A kicsi nemrég született, korábban a vártnál, de már jól van, és hazaengedték a kórházból.

Az immár háromszoros anyuka bár tudja, a rák bármikor visszatérhet, most tökéletesen érzi magát a bőrében és még soha nem volt ennyire boldog. Azt mondja, végre megpróbálja élvezni azt az életét, amit másodjára, ajándékba kapott.

„Végig a betegségem alatt erős és pozitív voltam, mindennél jobban hittem benne, hogy sikerülnie kell, én fogok ott állni majd győztesként az út végén. A kisfiam gyönyörű, remélem, hozzám hasonlóan másoknak is reményt és hitet nyújt majd, hogy igenis bármi lehetséges, és ne adják fel!”

Ma már otthon is elvégezhetjük

Szerencsére napjainkban már létezik a hagyományos citológiánál sokkal jobb megoldás: ilyen például a Neumann Labs Easy HPV Test-je, amellyel kényelmesen, orvosi beavatkozás nélkül győződhetünk meg arról, hogy hordozzuk-e valamelyik vírust. Az 1998 óta Humán papillómavírus-diagnosztikával foglalkozó Neumann Diagnostics több mint 6 ezer magyar nőt bevonó klinikai vizsgálat során bizonyította kétlépcsős, részben otthon is elvégezhető eljárásának hatékonyságát.

A Neumann Labs Easy HPV Test használata kifejezetten egyszerű, gyors és kényelmetlenségtől, illetve fájdalomtól mentes, leginkább egy tampon felhelyezéséhez hasonló. Az otthon levett minta vizsgálata professzionális körülmények között, laboratóriumban történik, és alkalmas az összes ismert magas kockázatú vírus jelenlétének kimutatására. Ennél hatékonyabb teszt ma nem létezik. Az eredmény postán érkezik, pozitív minta esetén pedig javasolt nőgyógyászhoz fordulni, hogy második lépcsőben, a cég biomarker tesztjének elvégzésével szinte 100 százalékos biztonsággal megállapítsák a méhnyakrák kockázatát.

*

Az Easy HPV Test weboldalán további nők mesélték el őszintén gyógyulástörténetüket, amelyeket ide kattintva elolvashat.

Forrás: Daily Star

Kiemelt képünk illusztráció!