Anna: „Azt mondták az orvosok, soha nem lehet gyermekem. Négy évvel később két kisfiút szültem”
Friss diplomásként, fiatal házasként a boldog jövőről és a családalapításról ábrándoztak férjével közösen. Míg nem egy augusztusi délutánon az orvosi rendelőben, a rutin szűrővizsgálatot követően azt közölték velük, Anna rákos, és nem maradt más lehetőség, mint a teljes méheltávolítás. Hit, remény és egy orvos, aki nem volt hajlandó a könnyebbik utat választani – mindez kellett ahhoz, hogy Anna immár kétgyermekes édesanyakánt mesélheti el történetét.
Anna élete 2007 őszén a lehető legtökéletesebben alakult. Megszerezte a diplomáját, férjével, Phillel összeházasodtak, boldogan tervezgették a közös jövőt, és gondolkodtak a családalapítás lehetőségeiről. Saját bevallása szerint is úgy érezte, minden a helyére került. Azonban hamar rá kellett döbbennie, mennyire gyorsan meg tudnak változni a dolgok, és akár egyik pillanatról a másikra összetörhetnek az álmaink.
„Sosem felejtem el azt a pillanatot. Ültem a rendelőben, a nőgyógyászommal szemben, ő pedig közölte a vizsgálatom eredményét. Csak egy szimpla, rutin, éves szűrésre mentem el, mivel nem volt semmilyen tünetem, sem fájdalmam, de tudtam, a rendszeres ellenőrzés fontos. Ő pedig ott ült velem szemben, és kimondta a mondatot: Anna, Ön rákos! Egyes stádiumú méhnyakrákja van. Meg sem tudtam szólalni, csak záporoztak a kérdések a fejemben.”
A fiatal nő leletével három különböző onkológushoz is elment, és kikérte a véleményüket. Mindannyian – egymástól függetlenül - ugyanazt tanácsolták: teljes hiszterektómiát, azaz méheltávolítást.
„Alig pár hete még arról álmodoztunk a férjemmel, hogy saját családunk lesz, most pedig azt közlik velünk, hogy nincs más lehetőségünk. Ültünk a rendelőkben és a közös álmunk egyre távolabbinak tűnt.”
Annáék azonban nem adták fel, egy ismerősük tanácsára újabb konzultációt kértek, ezúttal egy világhírű amerikai rákközpont orvoscsapatához fordultak. A korábbi szakorvosoktól eltérően, ott azt közölték velük, mindent megtesznek majd a termékenysége megőrzése érdekében, a többszöri egyhangú „nem” után tehát végre meghallották a „talán”-t, ami soha nem látott reményt adott nekik.
„Ez volt az, amit hallani akartunk. Csak erre vártunk, és közben imádkoztunk, mint ahogy egy csodáért szoktak. Ez a „talán” volt az, ami miatt egyedül pozitív tudtam maradni, amiért nem adtam fel mindent teljesen és omlottam össze, és hiszem, hogy ez segített végül a gyógyulásomban is. Hogy tudtam miben és miért reménykedni.”
Annát 2008 augusztusában megműtötték, eltávolították a méhnyakat a nyirokcsomókkal együtt, ellenben a méhtestet és a petefészkeit nem. A vérellátását megtartott méhtestet a hüvelyre varrták vissza, így a fiatal nőnek megmaradt az esélye, hogy egyszer édesanya lehessen. (Hasonló műtétet egyébként már Magyarországon is végeztek, a beteg később sikeres császármetszéssel adott életet gyermekének - szerk.) Egy héttel később a kontrollon közölték vele a jó hírt: sehol nem találtak rákot, így további kezelésekre sincs már szüksége.
„Örömöt éreztem, és rettenetesen megkönnyebbültem. Hiszen egy évvel ezelőtt még azt mondták nekem, hogy rákos vagyok, és soha nem lehet majd gyermekem. Hatalmas köszönettel tartozom az orvosomnak, aki nem volt hajlandó a mások által mondott könnyebbik és gyorsabb utat választani, akinek volt bátorsága velem együtt, és aki amellett, hogy reményt adott, megmentette az életemet is.”
2011 augusztusában Annáéknak megszületett az első kisfiuk. Nyolc hónappal később, legnagyobb meglepetésükre ismét teherbe esett, és immár két kisfiú boldog anyukája. „Ők életem kicsiny fényei. Soha nem lehetek elég hálás az orvosomnak és az ápolóknak, hogy visszaadták az álmaimat, mikor már minden remény elveszett.”
Ma már otthon is elvégezhetjük
Szerencsére napjainkban már létezik a hagyományos citológiánál sokkal jobb megoldás: ilyen például a Neumann Labs Easy HPV Test-je, amellyel kényelmesen, orvosi beavatkozás nélkül győződhetünk meg arról, hogy hordozzuk-e valamelyik vírust. Az 1998 óta Humán papillómavírus-diagnosztikával foglalkozó Neumann Diagnostics több mint 6 ezer magyar nőt bevonó klinikai vizsgálat során bizonyította kétlépcsős, részben otthon is elvégezhető eljárásának hatékonyságát.
A Neumann Labs Easy HPV Test használata kifejezetten egyszerű, gyors és kényelmetlenségtől, illetve fájdalomtól mentes, leginkább egy tampon felhelyezéséhez hasonló. Az otthon levett minta vizsgálata professzionális körülmények között, laboratóriumban történik, és alkalmas az összes ismert magas kockázatú vírus jelenlétének kimutatására. Ennél hatékonyabb teszt ma nem létezik. Az eredmény postán érkezik, pozitív minta esetén pedig javasolt nőgyógyászhoz fordulni, hogy második lépcsőben, a cég biomarker tesztjének elvégzésével szinte 100 százalékos biztonsággal megállapítsák a méhnyakrák kockázatát.
*
Az Easy HPV Test weboldalán további nők mesélték el őszintén gyógyulástörténetüket, amelyeket ide kattintva elolvashat.
Forrás: Foxchase.org
Kiemelt képünk illusztráció!