ALZON+ TESZT: 20.000 FORINT KEDVEZMÉNY!
Főoldal / Hírek a megelőzésről / „Inkább a halált választottam volna, mint a megalázó helyzetet”
„Inkább a halált választottam volna, mint a megalázó helyzetet”

„Inkább a halált választottam volna, mint a megalázó helyzetet”


Ari 55 éves volt, amikor 2004 januárjában enyhe pecsételő vérzés miatt felkereste a változókori ambulanciát. A szövettan előrehaladott méhnyakrákot mutatott, ami azonnali operációt követelt. A győri asszony szeretett volna meggyógyulni, de a Wertheim-műtét lehetséges szövődményei annyira megrémítettek, hogy először hallani sem akart a beavatkozásról.

Ari világéletében rengeteget dolgozott, hosszú évekig vezető beosztásban, ahol nagy felelősség és határidők ezrei terhelték a vállát. Saját bevallása szerint a magánéletében szintén háttérbe szorította saját igényeit, hobbijait, gyermekeit felnőttként is igyekezett tehermentesíteni.

„Ezt én rontottam el, fakírként viselkedtem, teljesen kihasználtam a szervezetemet, és szinte soha nem pihentem. Biztos vagyok benne, hogy ez a kizsigerelő életmód nagyban közrejátszott a méhnyakrák kialakulásában” – vélekedik Ari.

A nőgyógyászati kivizsgálásokat azonban soha nem hanyagolta el, minden évben csináltatott citológiai szűrést, ám a sok közelgő határidő és a rengeteg munkahelyi kötelesség miatt a 2003-as szűrővizsgálatot elodázta, és csak hónapokkal később, pecsételő vérzése miatt fordult a változókori ambulanciára.

„Évek óta nem menstruáltam már, meg sem fordult a fejemben, hogy baj lehet. Persze, utólag visszagondolva figyelmeztető jel lehetett volna egy 2002-es vérvizsgálat, ami igazolta, hogy nagyon le van gyengülve az immunrendszerem. Egy ilyen állapot köztudottan jó táptalaj a daganatos betegségeknek.”

Ari méhnyakrákját végül egy győri nőgyógyász diagnosztizálta, általa került az egyik legjobb hazai szakemberhez, aki el is vállalta a műtétet. Az orvos közölte az asszonnyal, hogy az operációnak köszönhetően meg fog gyógyulni, Ari azonban annyira megijedt a Wertheim-műtéttel járó szövődményektől, hogy elutasította a beavatkozást.

„Amikor megtudtam, hogy az operáció után szinte biztosan megszűnik a vizelési inger, akkor közöltem a családommal, hogy én már eleget éltem, nem akarok megalázó helyzetekbe kerülni a maradék időmben. Megrögzött természetjáróként egyszerűen nem tudtam megbarátkozni a gondolattal, hogy időre járjak mosdóba” - emlékszik vissza az asszony, akit végül a családja térített észhez. Hozzátette: a gyermekei felháborodásán túl sokat segített neki az is, hogy beszélgetett egy nála jóval fiatalabb érintettel, aki ráébresztette: az élete sokkal értékesebb annál, minthogy eldobja az inkontinenciától való félelme miatt.

Ari nagy szerencséjére az operáció sikeresen végződött, és utókezelésre sem volt szükség. Orvosi javaslatra azonban, mivel az asszony ekkor már a változókor után volt, a kismedencei nyirokcsomókon kívül eltávolították a petefészkeit és a méhét is. A felépülés gyorsan ment, pár hónap múlva visszatérhetett a munkahelyére, és szépen lassan, néhány év alatt rájött, hogy változtatnia kell a hozzáállásán. Az asszony átértékelte az életét, főleg a szabadidejét illetően. „Természetesen most sok időt szánok a családomra, de mára megtanultam, hogy szükség van az egészséges önzőségre, az énidőre. A túratársnőim körében is terjesztem ezt a szemléletmódot. Meggyőződéseim, hogy a szeretteinknek akkor teszünk jót, ha mi magunk jól vagyunk.”

Az asszony emellett a Mályvavirág Alapítvány önkénteseként fontosnak tartja a fiatalabb generáció edukációját. Amikor teheti, igyekszik felhívni a figyelmet a méhnyakrák megelőzésére, az oltásra és a rendszeres szűrűvizsgálatok fontosságára.

Ma már otthon is elvégezhetjük

Szerencsére napjainkban már létezik a hagyományos citológiánál sokkal jobb megoldás: ilyen például a Neumann Labs Easy HPV Test-je, amellyel kényelmesen, orvosi beavatkozás nélkül győződhetünk meg arról, hogy hordozzuk-e valamelyik vírust. Az 1998 óta Humán papillómavírus-diagnosztikával foglalkozó Neumann Diagnostics több mint 6 ezer magyar nőt bevonó klinikai vizsgálat során bizonyította kétlépcsős, részben otthon is elvégezhető eljárásának hatékonyságát.

A Neumann Labs Easy HPV Test használata kifejezetten egyszerű, gyors és kényelmetlenségtől, illetve fájdalomtól mentes, leginkább egy tampon felhelyezéséhez hasonló. Az otthon levett minta vizsgálata professzionális körülmények között, laboratóriumban történik, és alkalmas az összes ismert magas kockázatú vírus jelenlétének kimutatására. Ennél hatékonyabb teszt ma nem létezik. Az eredmény postán érkezik, pozitív minta esetén pedig javasolt nőgyógyászhoz fordulni, hogy második lépcsőben, a cég biomarker tesztjének elvégzésével szinte 100 százalékos biztonsággal megállapítsák a méhnyakrák kockázatát.

*

A Mályvavirág Alapítvány honlapján és az Easy HPV Test weboldalán további nők mesélték el őszintén gyógyulástörténetüket, amelyeket ide kattintva elolvashat.