Főoldal / Hírek a megelőzésről / „Gyászoltam az életemet. Pedig csak azt hittem, székrekedésem van”
„Gyászoltam az életemet. Pedig csak azt hittem, székrekedésem van”

„Gyászoltam az életemet. Pedig csak azt hittem, székrekedésem van”


Jayme-nek 31 évesen, 2017 decemberében váratlanul emésztőrendszeri problémái jelentkeztek. A fiatal nő kezdetben azt gondolta, csupán székrekedéssel küzd, így annak megfelelően kezelte a tüneteket. Azonban hónapokkal később, még februárban is nagyon rosszul érezte magát, sőt, a medencéje jobb oldalán borzasztó erős fájdalmat érzett.

„Az orvosok azt feltételezték, hogy bélelzáródás okozhatja ezeket, de számos kórházi kezelés és rengeteg vizsgálat után kiderült, hogy előrehaladott, 4-es stádiumú méhnyakrákom van. Ezzel az életem örökre megváltozott” – emlékezett vissza a pillanatra.

Jayme egészen addig teljes munkaidőben dolgozott, és gondoskodott a vőlegényéről, a fiáról és a mostohalányáról, a következő három hónapban azonban mély depresszióba esett. Nem mozdult ki a lakásból, nem beszélt senkivel és még csak nem is evett.

„Gyászoltam az életemet, és megingott az Istenbe vetett hitem. Annyira dühös voltam. Elmondani a családomnak volt a legnehezebb. A rák ugyanis nemcsak a betegre, hanem a környezetében élőkre is nagy hatással van. Bárkinek elmondtam, fájdalommal a szemében tudott csak rám nézni. Borzasztó volt, még ma is az.”

A több hónapos szövetközi besugárzások, a kemoterápia, a gyógyszerek és a sugárkezelések következtében Jayme-nek kihullott a haja, lefogyott, és továbbra is teljesen magába fordult.

„A gyerekeimre nézni volt a legnehezebb. Aggódtam értük, közben pedig rettegtem az ismeretlentől, hogy vajon mi vár rám. Aztán rájöttem, csak az segíthet, ha elfogadom a valóságot, szembe nézek vele, és valamiképpen békét találok a diagnózisban. Édesapám hozzánk költözött segíteni, és elkezdtem konzultációra járni.”

2018 júliusában bár az édesanya állapota javulni kezdett, folyamatosan attól tartott, a rák egyszer csak visszatér. 2018 októberében a félelme beigazolódott. „A rák megtanította, hogy úgy éljem meg minden napomat, mintha az utolsó lenne. A holnap nem garantált azoknak, akik rákosak, de azoknak sem, akik rák nélkül élnek.”

Jayme azzal igyekszik segíteni a többi nőnek, hogy megosztja a történetét, és felhívja a figyelmet a méhnyakrák veszélyeire. „Senki ne hezitáljon, és ne keressen kifogásokat! Egy citológia vagy egy ötperces HPV teszt jobb megoldás, mint várni addig, amíg már túl késő lesz.”

Ma már otthon is elvégezhetjük

Szerencsére napjainkban már létezik a hagyományos citológiánál sokkal jobb megoldás: ilyen például a Neumann Labs Easy HPV Test-je, amellyel kényelmesen, orvosi beavatkozás nélkül győződhetünk meg arról, hogy hordozzuk-e valamelyik vírust. Az 1998 óta Humán papillómavírus-diagnosztikával foglalkozó Neumann Diagnostics több mint 6 ezer magyar nőt bevonó klinikai vizsgálat során bizonyította kétlépcsős, részben otthon is elvégezhető eljárásának hatékonyságát.

A Neumann Labs Easy HPV Test használata kifejezetten egyszerű, gyors és kényelmetlenségtől, illetve fájdalomtól mentes, leginkább egy tampon felhelyezéséhez hasonló. Az otthon levett minta vizsgálata professzionális körülmények között, laboratóriumban történik, és alkalmas az összes ismert magas kockázatú vírus jelenlétének kimutatására. Ennél hatékonyabb teszt ma nem létezik. Az eredmény postán érkezik, pozitív minta esetén pedig javasolt nőgyógyászhoz fordulni, hogy második lépcsőben, a cég biomarker tesztjének elvégzésével szinte 100 százalékos biztonsággal megállapítsák a méhnyakrák kockázatát.

*

Az Easy HPV Test weboldalán további nők mesélték el őszintén gyógyulástörténetüket, amelyeket ide kattintva elolvashat.